A Szatmárnémeti szórakozóhelyein tartott legutóbbi „rendőri ellenőrzés” meglepte és sértette a megyeszékhely lakosait. Kérdéseinket Constantin Taloş megyei rendőrfőnökhöz továbbítottuk.

- Több szülő panaszolta, hogy — a több mint egy hete tartott, a jó száz kávézót és bárt sorra vevő razzia alkalmával — rendőrök és civilek egy csapata engedélyük nélkül lefényképezte, megfélemlítette, megalázta ott egy üdítőt vagy kávét elfogyasztó kiskorú gyermekét. Szinte bűnelkövetőkként bántak velük. Mi történt ezeken a helyeken és miért?

- A román rendőrség jogköre és kötelezettségei nem csak a bűnelkövetőkre terjednek ki. Prioritásként kezeljük a fiatalok védelmét — s ez kiterjed az őket fenyegető olyan helyzetekre is, amelyek magukban hordozzák annak a veszélyét, hogy bűnözők áldozataivá vagy maguk is törvényellenes tettek elkövetőivé váljanak. Bemenni és intézkedni jogunk volt, mert egy közétkeztetési egység közterületnek minősül, de megfélemlítésről vagy megalázásról szó sem volt, a mi munkatársaink nem is fényképeztek le senkit. Mások lehettek, a rendőrök ilyesmit soha nem tesznek a rendőrség épületén és bizonyos helyzeteken kívül. Egyszerű igazoltatásról volt szó, amivel elsősorban a tanórákról ellógott diákokat akartuk azonosítani, iskoláikat pedig értesíteni hollétükről. A bárok személyzetének meg törvény tiltja, hogy kiskorúakat szeszes itallal szolgáljanak ki, kötelességünk ellenőrizni, betartják-e az érdekeikkel ellentétes szabályt.

- Az egész akció során mindössze két fiatalt „értek tetten” szeszes ital fogyasztása közben, azokról is kiderült, hogy már nagykorúak — tehát törvényszegés nem történt. Az igazoltatott fiatalok kétharmada nem az órákról jött el, szabad idejében ment szórakozni. Mégis elkobozták tőlük a magukkal vitt kártyát, holott nem pénzben játszottak, a tiltakozó bárosnőn pedig hasonló — jogtalan és megalázó — intézkedés elmulasztását kérték számon… A szülők szerint a rendőrség itt olyan dologba avatkozott, ami csak rájuk, esetleg az iskola személyzetére tartozik.

- A rendőrség bűnmegelőzési kötelessége kiterjed a diákokra attól a pillanattól kezdve, amikor kilépnek az iskola kapuján. A szülők nagy többsége belátja és igényli ezt, hiszen akkor vigyázunk a gyerekeikre, amikor ők erre egyéb elfoglaltságaik nem érnek rá, az iskola személyzete pedig képtelen.

- Miközben törvénytisztelő, rendszeres életvitelű családok gyerekei kerültek e gondoskodás folytán szerintük megalázó, önbecsülésüket romboló helyzetbe, száz métert nem lehet megtenni a városközpont utcáin, hogy ne botlana az ember részeg, kábítószer hatása alatt álló, kéregető, vagy testüket árusító kiskorúakba. Akik esetleg azért nem minősülnek iskolakerülőnek, mert évek óta vagy talán soha nem láttak belülről iskolát. Őket ki védi? Ugyanazok a törvények egyes állampolgárokra vonatkoznak, másokra nem?

- Ha tökéletes társadalomban élnénk, nem volna szükség rendőrségre. Az említett esetekben sem lehet szándékos diszkriminációról beszélni, legfeljebb a lehetőségeink behatárolt voltáról. Bizonyos szülői hozzáállás és lakossági mentalitás miatt az említett társadalmi réteg gyermekeinek védelmére nem állnak rendelkezésünkre törvényes eszközök.

 Báthory Éva