Nagykároly

Rendkívüli táncgála Nagykárolyban

2012.08.22 - 19:39

Könnyedén és kecsesen, pörgősen és változatosan, egyedül, párban vagy csoportosan, standard, latin, vagy akár hip-hop műfajokban — lényeg a professzionizmus, amiről számos tehetséges fiatal tett tanúbizonyságot az augusztus 21-ei táncgálán.

Az idei, immár ötödik alkalommal megrendezett August Fest elnevezésű nagykárolyi rendezvénysorozat kedd esti programját a nagykárolyi és szatmárnémeti táncegyesületek koreográfiái töltötték ki. A nagyszabású esemény a Károlyi-kastély kertjében található sportpálya színpadán kapott helyet, mire több százan kilátogattak, hogy figyelemmel kísérhessék a tehetséges fiatalok által összeállított műsorokat. Az est főszereplői a nagykárolyi Magic Dance, a Dance Club és a népszerű Lead&Follow egyesület, valamint a szatmárnémeti Black&White Angels táncosai voltak, kik számos műfajban bizonyították remek táncérzéküket. Elsőként a fiatalabb generáció táncoslábú tehetségei vették birtokukba a színpadot, és csoportos koreográfiákkal örvendeztették meg a közönség soraiban hálásan tapsoló szüleiket. A kicsik műsora után sorra váltották egymást a színpadon a már említett helyi és szatmárnémeti táncegyesületek, kik produkcióikkal elkápráztatták az egész sportpályát elfoglaló közönséget. A Raluca Păvăluc által felkészített tánccsoport tagjai — mondhatni: a modern táncok nagykárolyi mesterei — látványos és akciódús koreográfiákkal léptek a színpadra. Produkcióikat és amúgy a teljes kedd esti, rendkívüli táncgálát a csoport egykori táncosának dedikálták, aki nemrégiben megbetegedett, súlyos daganatos betegséggel küzd, de ahogyan Kiss Zita műsorvezető is elmondta, egy egész város szorít érte és segítségét ajánlotta fel a gyógyulása érdekében. Egy szintén nagyra becsült, professzionistának számító nagykárolyi tánccsoport, a Bagossy Zoltán által felkészített Lead&Follow egyesület egy kilenc táncból összeállított színvonalas műsort adott elő.

Swing, angol keringő, bécsi keringő, szamba, cha-cha-cha, rumba, mambó és még sorolhatnánk azokat a táncokat, amelyekben otthon vannak ezek a fiatalok — mi sem bizonyítja jobban tehetségüket, mint rangos versenyeken elért díjaik. Kedd este sem hagyták unatkozni közönségüket, ugyanis standard és latin táncokból összeállított műsoruk mellett egy különleges hastánccal és egy „dzsungel-tánc”-cal is színpadra léptek. A Dance Club táncosai, kiknek koreográfiáit Curceanu Cătălina állította össze, szintén színvonalas műsort mutattak be. A közel háromórás táncgálán tehát újból bebizonyosodott, hogy Nagykárolyban sok tehetséges fiatal választotta a művészi önkifejezésnek és a közönség szórakoztatásának ezt a formáját.

Mészáros Petra