Szatmárnémeti

Rendkívül sikeres volt a Tour de Túr

2021.05.27 - 10:08

Szombaton zajlott a 15. Tour de Túr verseny. Márk-Nagy Jánostól, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szatmári fiókjának elnökétől megtudtuk, hogy a közel 350 jelentkezőt megmozgató megmérettetés hatalmas sikerként könyvelhető el több szempontból is. Az első az, hogy a versenyre való jelentkezési kedv a kétszeres halasztás ellenére sem lankadt, így a versenyzők igencsak szép számban állhattak a rajtvonalhoz. A második szempont a kedvező időjárás volt Márk-Nagy szerint. Elmondta, hogy bár az elmúlt időszakban tapasztalt esős idő kissé megnehezítette a terepet, főleg azoknak, akik biciklivel jelentkeztek, a verseny napján igencsak kedvező időt fogtak ki a rajthoz állók. A verseny ideje alatt a hegyimentőknek és a kirendelt egészségügyi szakembereknek köszönhetően a versenyzők biztonságban érezhették magukat. Mint kiderült, szerencsére idén nem voltak komolyabb balesetek. „Csupán két versenyző szorult orvosi ellátásra a verseny ideje alatt. Az egyik biciklis elvesztette uralmát kerékpárja fölött, és a földre került, míg egy másik kerékpárosnak leesett a vércukorszintje, ezért meg kellett szakítania a versenyét. Szerencsére egyik incidens sem minősíthető súlyosnak, mindkét versenyző megkapta a szükséges orvosi ellátást. Emellett a hegyimentőknek kellett közbeavatkozniuk egy eltévedt versenyző ügyében, akit rövid időn belül meg is találtak, és visszaállítottak a pályára” — fogalmazott az EKE elnöke.
János, aki még maga is érzi a mozgás kellemes mellékhatásait, rendkívül hálás volt mindazoknak, akik részt vettek a verseny megszervezésében és annak sikeres kivitelezésében. „Nem titok, hogy nagyon szerettük volna megtartani a versenyt, főleg úgy, hogy a tavalyi évben kétszer is el kellett halasztanunk. Nagyon örülök, hogy idén sikerült, és hogy ilyen sokan csatlakoztak hozzánk. A Tour de Túr sikere elsősorban azoknak az önkénteseknek köszönhető, akik időt és energiát áldoztak, hogy a verseny lebonyolítása zökkenőmentesen valósuljon meg, emellett szeretnék köszönetet mondani minden támogatónak, aki mellettünk volt mind a szervezésben, mind a verseny lebonyolításában. Gratulálunk a nyerteseknek és minden versenyzőnek, eredményes felkészülést kívánunk a következő megmérettetésekre. Jövőre találkozunk” — összegzett János.
Reméljük, hogy a Tour de Túr csupán a kezdet, és hogy a közeljövőben más programokat is meg tud majd valósítani az Erdélyi Kárpát-Egyesület. A verseny eredményeit az alábbi linken tekinthetik meg: https://my-run.ro/tour-de-tur-2021-rezultate/.


Kallós András

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Itt vannak az idei Tour de Tur – CBA legjobbjai

Szombat délelőtt rendezték a tizennyolcadik Szatmár megyei terepbicikliző és terepfutó bajnokságot, a Tour de Turt. Több mint háromszáz versenyző állt rajthoz, négy versenyszámban.
Szatmár megye

Szombat reggel rajtol a 18. Tour de Tur - CBA

Nem kiskorú már a nemzetközi szinten ismert, sokrétű szatmári terepverseny, de a helyszín továbbra is ugyanaz: a muzsdaji tó partjáról a Túr menti védett övezetek. Kerekezve és futva.
Szatmárnémeti

Szatmárnémeti versenyzője is lesz a magashegyi-futás világbajnokságnak

Április derekán, a portugáliai Vouzela-t övező hegyekben tartják az idei magashegyi-futás világbajnokságot. Hodas Erzsébet Katalin személyében szatmárnémeti futó is meghívást kapott, hogy legyen tagja a nagy megmérettetésen a román válogatottnak.