Rendhagyóan ünnepelt Szatmár — persze nem első alkalommal volt rendhagyó a március 15-i főhajtás a megyeközpontban, ám míg az előző években a rendhagyóság hol a Széchenyi-szobor avatásához, hol a látványos, lovas huszáros felvonulás és több ezer fős sokadalom közös ünnepléséhez kapcsolódott, az idei már sorozatban a második március 15-e, amelyre árnyékot vetett a koronavírus-járvány és a korlátozó intézkedések. S bár valószínűleg most sokan azt mondják: mindezek csak külsőségek, amelyek nélkül ugyanúgy lehet ünnepelni, főt hajtani, nincs teljesen igazuk, hiszen a több ezer vagy tízezer ember fizikailag közös ünneplésének hangulata semmihez nem hasonlítható érzés.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg beszédében a Szent Miklós magyar ajkú görögkatolikus templomban tegnap délután Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is: „Lehetőségeink, mozgásterünk beszűkülésével Máraival együtt kérdeztük, kérdezzük: „Ilyen nagy dolog a Szabadság?” Bizony, több mint egy évvel ezelőtt nem gondoltunk arra, hogy egy vírus megbéníthatja a gazdaságot, gátat szabhat mozgásunknak, átalakíthatja az oktatási rendszerünket, és sok, túl sok halálos áldozatot is követel… És idén már másodjára nem engedi, hogy szabadon, több ezren együtt ünnepelhessük a márciusi ifjakat…
Az elmúlt egy év sok mindenre megtanított minket: arra, hogy a pandémia leküzdése csak szolidaritással és összefogással történhet meg. És ugyanúgy, ahogy a történelem során oly sokszor megtörtük az elnyomóink hatalmát, le fogjuk győzni a járványt is. Köszönet illet mindenkit, aki az elmúlt egy évben a barikádokon volt, és nap mint nap azon dolgozott, hogy minél hamarabb visszakapjuk régi életünket, szabadságunkat” — fogalmazott, emlékeztetve ugyanakkor arra az örök érvényű igazságra is, amelyet nemcsak a szabadságharc és forradalom kitörése óta eltelt 173 év, de a több mint ezer év is igazolt: „A történelemben lehet nagyot alkotni, de csak akkor, ha a vezetők és követőik megértik az idők szavát, és azt teszik, amit az adott időben tenni kell. Ezt pedig csak úgy lehet, ha a közös célokért küzdeni tudó és akaró egyének összefognak, hiszen ez megsokszorozza az egyének erejét. Az 1848-as forradalmárok megértették, hogy egynek semmi sem könnyű, de együtt semmi sem lehetetlen.”

Idén Szatmárnémetiben nem a már több évtizede hagyományos helyszín, az István téri park, hanem a közvetlen közelében lévő Szent Miklós magyar ajkú görögkatolikus templom adott otthont az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének 173. évfordulójára szervezett ünnepségnek — amelyet a járványügyi korlátozások miatt fizikai jelenlét szempontjából „zárt körűnek” is lehet nevezni, viszont az élő közvetítésbe igencsak sokan kapcsolódtak be, hidat alkotva múlt és jelen között, emlékezve a márciusi ifjakra és a szabadságharc minden résztvevőjére. Azokra, „akik tudták, mi az, amiért ők kell helytálljanak és lelkiismeretük szerint harcoljanak. Tudták: az erő, a támogatás fentről jön, és egyszer számot kell majd adniuk arról, mennyire voltak hűségesek nemzetükhöz és a mindenható Istenhez” — fogalmazott imájában ft. id. Pallai Béla görögkatolikus parókus, emlékeztetve arra is: idén március 15-e már böjti időben van, s ez jó alkalom arra, hogy ne csak a múltba, eleinkre pillantsunk vissza, de nézzünk önmagunkba is, tartsunk bűnbánatot, valljuk meg hiányosságainkat, és kérjük Istent, hogy nekünk is adja meg azt a bölcsességet és engedelmességet, amelyet történelmünk nagyjainak adott, hogy az az indulat lelkesítsen bennünket is, amely Krisztusban volt. „Jöjj, Szentlélek, és újítsd meg a föld színét; jöjj, Szentlélek, és újítsd meg a magyar föld színét!” — kérte imája zárásaként.

Nm. és ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök azt hangsúlyozta: teremtett világunkban semmi nem szabad, csak az ember, akit Isten saját képmására alkotott, és szabadsággal ajándékozott meg — a '48-as szabadságharc és forradalom hősei pedig ezért a legszentebb ajándékért, a szabadságért áldozták életüket. „Ha elveszik tőlünk szabadságunkat, úgy éljük meg, mintha tőled szakítanának el, és nincs az az áldozat, amit sajnálnánk, csak hogy visszaszerezhessük. Add, Istenünk, hogy megbecsüljük a szabadság ajándékát, és soha ne éljünk vissza vele, hanem akaratod szerint szabadságunkat szeretettel mindig mások szolgálatába állítsuk! De becsüljük meg azokat is, akik szabadságunkért küzdöttek, akik életüket áldozták érte! Fogadd irgalmas szeretetedbe, és ismerd magadénak őket, nekünk pedig adj hitet és erőt példájuk követésére — legfőképp pedig adj erős ragaszkodást hozzád, aki egyedül vagy képes igazán szabaddá tenni és ebben a szabadságban megőrizni bennünket. Áldd meg azokat, akik ma is a szabadságért küzdenek, áldd meg magyar népünk vezetőjét és bennünket, gyermekeidet is! Add meg az egész világnak a szabadság legszebb gyümölcsét, a békés egyetértést szent fiad, Jézus Krisztus által!” — mondta.

„Ha pedig elhal a földben a búzamag, később sok gyümölcsöt terem” — idézte a Szentírás szavait nt. Király Lajos szatmári református esperes, emlékeztetve: a szabadságharcban benne van a teli élet fiatalos lendülete, a talpra állás és a reménység, ugyanakkor az erőszakos elfojtás ténye is — de mint ahogy az elhalt búza, amely kihajt és növekszik, kalászt terem és sok búzaszemet, ilyen a szabadságharc is, tovább él. A robbanásszerű kezdet és az eltiprás után újra kihajt, mint földből a mag, és termést hoz. „Ezek a búzamagok mi vagyunk, bennünk él tovább a szabadságharc története. Köszönjük, hogy mindig adtál olyan hittestvéreket, akik mertek harcolni a szabadságért, de ugyanakkor érezték annak terhét és az azzal járó felelősséget. Kérünk, hogy népünk fiai tudják összeegyeztetni szabadságigényüket és felelősségérzetüket. Ezeket önmagától el ne vesse, és a teremtésbeli lehetőségek alkalmai felett bölcsen tudjon uralkodni, és ne a lehetőségek uralkodjanak őrajta! A bizonytalanság, a próbatétel, a szabadságvesztés idején is állj mellénk, támogasd és oltalmazd az aggodalmaskodókat, emeld fel mindazokat, akik mélységeket járnak ezekben a napokban, tudván, hogy semmi nem szakaszthat el tőled, sem szeretetedtől. Imádkozunk az egyházak, egyháztagok és családjaik fizikai, érzelmi, lelki egységéért — adjon ebben a helyzetben is Isten bölcsességet, cselekvési elgondolásokat! A jelen talaján állva, a múltba tekintve könyörgünk hozzád” — fogalmazott.

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester ünnepi beszédében arra mutatott rá: „Amikor Kossuth Lajosékra és Petőfi Sándorékra emlékezünk, gondoljuk arra, hogy feladatunk még van bőven! Ha ezek megoldására törekszünk, akkor biztos vagyok benne, hogy a siker nem marad el. A levert szabadságharc, az azt követő bosszúhadjárat, a magyarok elleni támadások soha nem látott mértékben egyesítették a nemzetünket. Tanuljunk őseink példájából, fogjunk össze, bízzunk magunkban, a munkában, és akkor a nekünk szabott feladatokat el tudjuk majd végezni, küldetésünket be tudjuk teljesíteni.
Az 1848–49-es forradalom kitörésének az évfordulója a magyarság egyik legszentebb ünnepe, amelyet tenni akaró, lelkes fiatalok indítottak el, tetteik helyességét pedig az elkövetkező hónapok, majd az azt követő évszázadok igazolták. Köszönhető mindez annak, hogy a márciusi ifjak és követőik nem fejetlenül, hanem jól meghatározott célokkal indultak útnak, pontosan akkor, amikor megérett az idő a cselekvésre, az elnyomók hatalmának megtörésére, a Rákóczi-szabadságharcot követő több mint egy évszázados semmittevés megszüntetésére. A forradalmárok gondolatai pedig napjainkban is érvényesek, és úgy vélem, hogy nekünk is őseink útját kell folytatnunk: hősiesen harcolni, becsületesen és tisztességesen dolgozni, és méltósággal ünnepelni. Harcolnunk kell, mert eltelt ugyan több mint százhetven év, mégis nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy magyar közösségünk még mindig becstelen támadásoknak van kitéve a szülőföldjén. Ahogy a forradalom idején is voltak olyan jellemtelen egyének, akik a nemzetiségi kártyát a saját hasznukra akarták felhasználni, napjainkban is akadnak ilyenek. Itt élnek közöttünk, és arra törekednek, hogy békétlenséget szítsanak az egymással békében élő nemzetek között. Tudjuk, kik ők, tudjuk, mik a céljaik, de mi fel fogjuk venni velük a harcot, és nem hagyjuk, hogy éket verjenek az egymással békében élő emberek közé.

Dolgoznunk kell, mert ez a föld a miénk is, és ahogy 1848-ban, úgy most is fejlődésre szorul. Szatmárnémeti mögött nem egyszerű évek vannak. A kommunizmus, majd az azt követő rendszerváltozás zavaros évei mély nyomokat hagytak városunk arculatán. Ezen kell változtatnunk, ezért kell dolgoznunk. Úgy építjük a jövőt, hogy tiszteljük a múltat, és ott, ahol lehet és kell, megőrizzük annak emlékét. Tudom, hogy ez sem tetszik sokaknak, de ezt is folytatni fogjuk, hiszen a magyar nemcsak szorgos és becsületes, hanem konok is…
És végül, de nem utolsósorban ünnepelnünk kell, mert elődeink tettei azonkívül, hogy tiszteletet érdemelnek, mutatják számunkra a kijelölt utat. Ugyanakkor fontos, hogy méltósággal ünnepeljünk, hiszen tartozunk eleinknek annyival, hogy viselkedésünkkel és józanságunkkal példát mutatunk utódainknak, a jövő nemzedékének” — fogalmazott. Ezt követően előbb Csiger Soma konzul tolmácsolta Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak az ünnepi üzenetét, majd Altfatter Tamás kormánymegbízott tolmácsolta Florin Cîţu miniszterelnök ünnepi gondolatait. A rendezvény folytatásaként Kereskényi Gábor polgármester és Magyar Lóránd parlamenti képviselő nyújtotta át a Szatmárnémeti RMDSZ 2021-es Ezüst Tulipán-díját, amellyel napjaink hőseinek mindennapi munkáját ismeri el az érdekvédelmi szervezet.

A szatmári közösség szimbolikus elismerését és köszönetét sport kategóriában Ardeleanu Zsuzsa országos és világbajnok tőrvívó vehette át, aki 1946. március 8-án született Szatmárnémetiben, és már korán Csipler Sándor világhírű szatmári vívóiskolájának tagja lett. Tőrvívóként annak az aranygenerációnak a tagja, amely sorozatban szállította az országos és világbajnokságok érmeit, és Szatmár nevét világszerte ismertté tette. Mindössze 14 évesen, 1959-ben a női tőrvívás serdülő kategóriájában országos első, majd ezt követően a '60-as években, a junior kategóriában többször is dobogós helyen végez. Kitartó, kemény munkája eredményét az 1969-es havannai világbajnokság hozta meg, ahonnan a csapatverseny aranyérmével tért haza. 1970 és 1979 között hatszor volt országos bajnok női tőrvívásban, ez máig rekordnak számít. Remek csapatember mivoltát mutatja, hogy a női tőrvívócsapattal a müncheni olimpián bronzérmet, míg a világbajnokságokon további hat bronzérmet szerzett. Éremgyűjteményét több Balkán-bajnokságon és Román Kupán elért helyezés bővíti.
Versenysportolóként a bukaresti Steaua klub színaiben versenyzett, majd visszavonulása után Szatmárra tért haza, hogy edzőként vigye tovább és adja át az új generációknak a szatmári vívóiskola tudását és szellemiségét. Nyugdíjazása után is számos közösségi esemény aktív résztvevője, szervezője, mert — és ezt példázza Ardeleanu Zsuzsa sportkarrierje és közösségi élete — a csapatjátéknak sem a verseny, hanem az összetartozás a lényege.

Közösségépítés kategóriában a Borókagyökér Egyesületet megálmodó és vezető Szejke Lőrincz Judit munkásságát ismerték el — aki „idegenlégiósként” erősíti a szatmári közösséget, hiszen Alsócsernátonból származik, felmenői között cipész, szakács, borbély és füvesember is volt. Ifjúkora zsebpénze rojtcsomózásból meg lépcsőháztakarításból jött össze, s 1988-ban költözött Szatmárnémetibe, ahol állategészségügyi végzettsége mellett vagy annak ellenére volt könyvkereskedő, cégvezető, majd elvégezte Nádudvaron a nemezkészítő-, Békéscsabán a szövő-, Szatmárnémetiben a falusi vendéglátói és a népijátszóház-vezetői tanfolyamot.
2013-ban valósította meg régi álmát, és alapította meg a Borókagyökér Egyesületet, mivel tenni is kellett a hagyományőrzésért. A saját hagyományaink megőrzése, hiteles gyakorlása a cél, tiszteletben tartva az együtt élő nemzeti közösségek kultúráját is. Az évek alatt a tevékenységek egyre bővültek, felépült a Lépésház néven ismertté vált, rendezvények lebonyolítására is alkalmas közösségi ház. Két év alatt sikerült közadakozásból, családi hozzájárulásból és pályázatokból felépíteni ezt a helyet, amely az egyik otthonává vált a szatmári hagyományőrzésnek. Jelenleg alkotóházként is működik, hat kézművesműhellyel, de népművészek találkahelye, kulturális rendezvények otthona, valamint gyermek- és kézművestáborok helyszíne. A díjat objektív okok miatt Judit helyett fia, a szintén a hagyományőrzés és kézművesség útján lépkedő Balázs vette át.

Oktatás és művelődés kategóriában Nevezi Dobosi Csilla zenetanár, a Szatmári Gyermekkar vezetője kapta meg az idei Ezüst Tulipánt — ő 2005-ben végzett a Partiumi Keresztény Egyetem egyházzene-zenepedagógia szakán, s előbb mint zene szakos tanár a Bălcescu–Petőfi Általános Iskolában, a Közgazdasági Kollégiumban, a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban tanított, jelenleg pedig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium munkatársa. Minden iskolában arra törekedett, hogy a gyermekek minél közvetlenebb viszonyba kerüljenek a művészettel, a zenével, leginkább a magyar népzenével. Számos diákot készített fel a Hajnal Akar Lenni Kárpát-medencei Népdalvetélkedőre, az Őszirózsa népdalversenyre vagy épp a Kriza János Balladaéneklő Versenyre, ahol tanítványai szép eredményeket értek el. Megalapította és hetedik éve vezeti a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Fülemüle kórusát, a diákokból álló vegyes kart, amellyel elismerésre méltó előadó-művészeti színvonalat ért el. Az iskolák falán kívül is végez közösségünk számára fontos munkát: 2006-tól a mai napig vezeti, tanítja és egyben tartja a Németi Református Gyülekezet vegyes karát. 2017-től a Hermann Szabolcs karmester által kezdeményezett Szatmári Gyermekkar vezetője Schmidt Mária tanárnővel együtt. Munkája sikerét mutatják a közönség által elismeréssel követett karácsonyi koncertek és a kórusversenyek díjai. Egyik szervezője és házigazdája is a Gyermekkarok Találkozójának, amely Szatmárnémeti és közösségünk hírnevét is öregbíti szerte a világban. „Legyen ez a díj elismerés és biztatás a folytatáshoz Nevezi Dobosi Csilla a fiatalok és a közösség számára végzett munkájáért, amellyel a művészet és a zene szeretetét tette számukra és számunkra mértékké és értékké” — mondott köszönetet Kereskényi Gábor.
A díjátadást követően a Harag György Társulat színészei mutatták be ünnepi összeállításukat Nincs március Petőfi nélkül címmel, a rendezvény pedig az István téri Petőfi-szobor megkoszorúzásával zárult.

Nézze meg az eseményen készült többi képet is! (Képek: Czinzel László)