Szatmárnémeti

Rendhagyó reformáció a Református Gimnáziumban

2014.10.30 - 08:30

A reformációra emlékezett szerdán a Szatmárnémeti Református Gimnázium közössége, de nem csak istentisztelettel a Láncos-templomban, hanem vidám programokkal, workshopokkal és vetélkedőkkel.

Idén is diákistentisztelettel kezdődött a Református Gimnázium rendhagyó napja, amelyen Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese hirdetett igét, a Zsidókhoz írt levél 4. részének 14. verse alapján: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz”. A lelkipásztor elmondta, úgy, ahogyan egykor a reformátoroknak, a mai embereknek is ragaszkodniuk kell a hitvallásukhoz. Az ellenreformáció idején a gályarabok rengeteget szenvedtek hitük miatt, mégsem hátráltak meg — ezt nem szabad elfeledniük a református gimnazistáknak. Az istentisztelet keretében ugyanakkor mindig van egy olyan momentuma a napnak, amikor egy rövid műsort adnak elő a diákok. Ez most sem maradt el, az idén a hetedikesek mutattak be hangulatos összeállítást Varga Bressel Christiane magyartanár, osztályfőnök és Higyed Gyöngyi zenetanár segítségével. Tíz órától a különböző életkori sajátosságoknak megfelelően programokat szerveztek a tanítók, tanárok. A legkisebbekhez, azaz a gimnázium kisiskolásaihoz vendégek érkeztek: a három református óvoda — a tanintézményhez tartozó Kinizsi Óvoda, az Árva Bethlen Kata Óvoda és a Szivárvány Óvoda — apróságai. A gyerekeket az iskolások már a kapuban vidám, vendégváró mondókával fogadták, majd a tornateremben gyűltek össze az ovisok és a diákok. Az óvónők és a tanítók vezetésével a gyerkőcök ismerkedős játékokat játszottak és közösen megtanulták a „Virágok vetélkedése” című népdalt. Ezt követően az az apróságok és kisdiák házigazdáik az osztálytermeikbe vonultak, ahol papírból egy-egy kakast készítettek — a református templomok tornyának díszét. A kicsik a foglalkozás végeztével az elkészült kakasokat elvihették óvodájukba. A gimnázium általános iskolásai szintén tíz órától énekeket tanultak az énekeskönyvből és kézműves-foglalkozásokon vettek részt, a kilenc és tizedik osztályosok számára szavalóversenyt rendeztek, amelyen vallásos költeményeket adtak elő a tanulók, de „Disputa” címmel különböző témákat is megvitattak a diákok. A tizenegyedikesek rendhagyó egyháztörténelmi vetélkedőn vettek részt eközben a díszteremben. A fiataloknak Jos Colijn egyháztörténeti munkája alapján Luther Márton és Kálvin János életéből és munkásságából kellett felkészülni, ismereteikről pedig öt írásbeli feladatsor kidolgozása során bizpnyíthattak. A tizenegyedikesekre ugyanakkor két gyakorlati próba is várt: minden csapatnak meg kellett terveznie a reformáció marketingjét, de egy rövid kis előadás keretében Luther és Zwingli úrvacsorai vitáját kellett színpadra vinni. A vetélkedő eredményeire azonban a tizenegyedikeseknek jövő hétig várniuk kell: a díjkiosztást ugyanis a szerdai ifjúsági istentiszteleten rendezik meg. A végzősök sem maradtak ki a rendhagyó nap rendezvényeiből, a maturandusok pályaválasztási beszélgetésen vettek részt.

 

Bumbuluţ Krisztina