Sport

Rendhagyó megyei karate-bajnokság, fogyatékosoknak is

2018.03.26 - 13:24

Az ép sportolók versenyeztetése mellett jelentős újítást eszközölt a Szatmár Megyei Karate Egyesület (AJK), amely immár hagyományosan a Szatmárnémeti Samuraiul SK-val és a Szatmár Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatósággal (DJST) partnerségben megrendezte a megyei karate-bajnokságot.

Magos Róbert, az AJK elnöke elmondta, hogy az idei kiírásra meghívták az Erhard Kastély Egyesület értelmi vagy mozgási fogyatékkal élő sportolókat is, akiknek külön versenyt rendeztek kihon próbában.

Nyesti Csaba edző elmondta, hogy tavaly decemberben alakult a karate szakág az egyesületen belül, ahol többek között Asperger-szindrómában, vagy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenvedő gyerekekkel, autista gyerekekkel foglalkoznak. A szakvezető hozzátette, hogy a csapatot sikerült jegyezni a Harcművészetek Nemzetközi Szövetségénél (IMAF). „Nagy örömünkre szolgált shihan Magos Róbert meghívása a megyei bajnokságra, így az első versenyünkön is részt vehettünk. Tizenöt gyerekkel foglalkozunk, és közülük négyen csak segítséggel tudják a mozgásokat elvégezni. Viszont ezek a gyerekek is erőt vettek magukon, és a versenyen segítség nélkül küzdöttek. Bár külön versenyük volt ezeknek a srácoknak, a gyerekek mégis együtt ünnepeltek, nagyon meleg fogadtatásban volt részünk. Mi ezért nagyon hálásak vagyunk a szervezőknek” — tette hozzá Nyesti.

A megyei bajnokságon tiszteletét tette Adrian Ardelean, a DJST igazgatója is, aki a torna bírói csapatával együtt, Anzik Arnolddal, Nyesti Csabával, Magos Róberttel, Daniel Bonțideannal és Podolyák Denisával együtt adták át az érmeket és okleveleket a kategóriák legjobbjainak.

A megyei bajnokságon egyébként részt vettek a Samuraiul SK szatmári és lázári szekciójának a sportolói, továbbá az Energy Kardio Club és az Okinawa SK karatékái is.

Megyei bajnokság

1. hely: Fabio Popovici, Posvay Barbara, Zilahi Nóra, Ruxandra Komaromi, Pugner Gerard, Cezar Cucuiet, Súlyok Luca, Vida Áron, Anzik Vanessa, Noel Bogdan, Liviu Chichisan, Lapka Aida, Magos Patrick Róbert, Grosan Alesia, Carina Nimigean, Patrick Circiu.

2. hely: Tudor Pintea, Andrea Nimigean, Sara Chiș, Alesia Corodan, Maroscsák Kevin, Antonio Lup, Alex Tordoi, Ardelean Krisztofer, Ardelean Andrea, Luca Ionuț, Szasz Róbert, Maja Baki, Papp Márk, Balog Barbara, Talida Cormoș, Marius German.

3. hely: Bodoki Márk, Mesteșanu Darius, Ava Susanu, Antonia Cireap, Ștefania Ciorbă, Ștefania Cormoș, Irina Pop, Anzik Ariana, Victor Butnaru, Denis Mîndruț, Fori Iván, Nagy Tamás, Tudor Silaghi, Kozan Dávid, Raul Vlaicu, Kevin Groza, Maya Dragosici, Ember Izabella, David Dragan, Balogh Damian, Gabriel Variu, Talida Cormoș.

Fogyatékkal élő gyerekek külön versenye, kihon próba

1. hely: Eric Grigor, Balázs Sara, Ingrid Rus, Tóth Melissa.

2. hely: Sebastian Bota, Vlad Sipa, David Cristea, Alex Aosan.

3. hely: Erhard Enciu, Denis Cortean, Casian Tukacs, Alin Farcău, Pénzes Emanuel, Andrei Big.

Pesek Attila