Az elmúlt évtizedekben nagyon sokan kezdtek el foglalkozni „hagyományőrzéssel, értékátadással”, vitatható viszont az, hogy ezt milyen eredménnyel tették. Átadni csak azt lehet, amivel az átadni szándékozó rendelkezik, amit ő maga tart értéknek. Az iskolákban nincs lehetőség arra, hogy a diákoknak mindent megtanítsanak, jobb esetben az alapismeretek elsajátítása lehetséges, amire később a felnőtté váló diák építhet, ha megvan az érdeklődése, a továbbtanulási szándéka. Általában egy bizonyos területen bővíthetik az ismereteiket az emberek, ez függ a környezettől, amiben élnek, a foglalkozásuktól, a munkahelyi lehetőségeiktől és nagymértékben a családi helyzetüktől.
A hagyományőrzés az iskolákban a tanulók érzelmi, esztétikai, erkölcsi érzékének fejlesztése, valamint a szülőföld iránti szeretete révén valósulhat meg. Nagyon lényeges, hogy a diák milyen környezetből került az iskolai közösségbe: faluról vagy városról, faluról milyen tájegységről, a városon élő gyereknek milyen kapcsolatuk volt és van a vidékkel stb. Fontos, hogy a néphagyományhoz kapcsolódóan átélt tevékenységek a közös élmény erejével hassanak a gyermekekre, erősítsék a közösséghez tartozás érzését. Nem csak az érzelmi kötődés a meghatározó, hanem a személyiségfejlődés életben tartása is.
Mit tapasztalunk az elmúlt harminc év hagyományőrző és értékátadó tevékenységein? Nagyon sokan, akik a kommunizmus éveiben az akkori elvárásoknak megfelelő tevékenységeket folytattak, a változások után azt gondolták, hogy felszabadulva a parancsuralmi rendszer alól az új elvárásoknak megfelelő módon végzik majd a hagyományőrző és értékátadó tevékenységeiket. Konferenciákat, nagyszabású rendezvényeket szerveztek, s ezeket sikeres eseményeknek könyvelték el anélkül, hogy észrevették volna, hogy nem szólnak senkihez. Nem figyeltek fel arra, hogy a világ lényegesen megváltozott, az emberek érdeklődési köre túllépett a régi gondolkodásmódon, a legszínvonalasabb előadások hallgatóit sem kötötték le a hosszú, egyhangú előadások, ritkán fordult elő, hogy egyes szervezők felismerjék, hogy a közös alkotás öröme az igazi közösségformáló erő.
Az elmúlt harminc év legnagyobb vesztesei a fiatalok, akik vagy statisztaszerepet kaptak a rendezvényeken, vagy részt sem vettek azokon. Pedig ők lettek volna a legilletékesebbek arra, hogy hagyományőrzőkké, értékátadókká váljanak. Hogy megtanulják, mit jelent a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, mi az, ami fontos, és mi az, ami nem fontos… Az elmúlt harminc év során gyerekből felnőtté vált nemzedék többsége (hangsúlyozni kell, hogy szerencsére van egy réteg, ami kivételt jelent) elszakadt a gyökerektől, aminek az a legfőbb veszélye, hogy könnyen magával sodorhatja a globalizáció áramlata. Most érkezett el az az idő, amikor már érzékelhető és tapasztalható, hogy az elmúlt harminc év során bekövetkezett változások milyen pszichológiai hatásokat idéztek elő a felnőtté vált fiatalokban és az idősebb nemzedékben is. A rendszerváltáskor az értelmiség sem volt felkészülve arra, hogy mi lett volna a teendő az újrainduláskor, emiatt egyesek tovább folytatták az addigi életüket, a változások külső hatásokra történtek, egy ideig nem akartak változtatni, ma már nem tudnak. Voltak, akik — szintén külső figyelmeztetésre — sejtették, hogy mit hoz a holnap, többen mankót is kaptak a lépéstartáshoz, ezek a mankók viszont irányítottak voltak.
Most ott vagyunk a virtuális valóságban, ami meghatározza a társas és a társadalmi viszonyokat. A virtuális térben jelentéktelenné válnak a hagyományok, a klasszikus értékek, eltűnnek a közösségek. A fúk és a lányok nem követik az apák és az anyák szokásait, új utakra sodródnak, ezek az utak egyre ritkábban kereszteződnek vagy közelednek majd egymáshoz. Most egy olyan szakaszban vagyunk, amikor a gyerek tanítja a szülőt a digitális világban való eligazodásra. Könnyen megtörténhet, hogy a mai idősebb nemzedékkel együtt eltűnik a múlt, feledésbe merülnek a hagyományok, egy teljesen új értékrend fog kialakulni.
Mondhatjuk-e azt, hogy a rendszerváltáskor a maguk kezében megtartott hatalom birtokosai hibáztak? Nem mondhatjuk, hiszen azért tarthatták meg a hatalmat, mert nem vette el tőlük senki. Az, hogy még mindig ők foglalkoznak az értékátadással, azzal magyarázható, hogy nincs igény a fiatalok körében ezekre az értékekre.
Elek György