Vasárnap délután hálaadó istentiszteletre gyűlt össze a Nagytarnai Református Egyházközség maroknyi tagja, akik a hazatérőkkel, a világi és lelkipásztori vendégekkel együtt ünnepelték az egyházközség megalakulásának 150 éves jubileumát.

„Tizenkét évnyi szolgálat után elmondhatom: ritkán gyűlünk ennyien össze” — állapította meg örömmel Simon Attila házigazda lelkipásztor, végignézve a zsúfolásig megtelt, nemrég felújított templomtermen. „Meleg van, és ez a melegség összehoz egy gyülekezetet, elhozta ide a hazatérőket és a vendégeket, akik fontosnak tartották, hogy együtt legyünk és együtt ünnepeljük meg: eltelhetett 150 év ebben a maroknyi közösségben úgy, hogy az nem szűnt meg, hanem megmaradt.”

Az ünnepi istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főpásztora Jeremiás könyve 1. részének 17-től 19-ig terjedő versei alapján prédikált: „Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, amit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök! Mert ímé én erősített várossá, vasoszloppá és ércbástyává teszlek ma téged mind ez egész földön, Júda királyai, fejedelmei és papjai ellen és a föld népe ellen. Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek meg téged, mert én veled vagyok, azt mondja az Úr, hogy megszabadítsalak téged”—- hangzott a felolvasott Ige. „Isten megtartja az ilyen kicsi gyülekezetet is, akárcsak az ő népét. Identitászavar az mindig lesz, amíg az ember nem látja: mi nem véletlenül, hanem Isten akaratából vagyunk, akik vagyunk. És feladatunk van – mindegy, hogy hol és hogyan élünk, de feladatunk van. Isten megmutatja az utat és az úti célt, a feladatot, és ezen az úton neked haladnod kell. Megerősített várossá leszel – nem vagy egyedül! Együtt élő közösségben nem lehetnek olyan feladatok, melyeket ne tudnál megoldani. Nem szabad egyetlen kicsi közösségre sem úgy nézni, mintha az nem lenne az isten megerősített városa. Néhányan vagyunk csak? Jó néhányan eljöttek velünk ünnepelni! Ebben a megerősített városban vagyok és élek, nem mondhatom azt: egyedül hagyott az Isten. De próbáljam meglátni azt is, aki felém igyekszik. Az Úr mindig nyújtja feléd a kezét — de te ne felejtsd el megfogni azt! Bármilyen bizonytalan is lenne a jövő, ez a gyülekezet, a nagytarnai református gyülekezet egy megerősített város — kezdjük el a következő 150 esztendőt így, ezzel a gondolattal” — fogalmazott a főpásztor.

Az igehirdetés után Simon Attila, a nagytarnai gyülekezet utolsó helyben lakó lelkipásztorának, Dénes Lászlónak az egyházközség történetét összefoglaló kéziratából idézett: 1862. október 5-én a nagytarnai reformátusok Ráthonyi Lajos kezdeményezésére egyházalakító gyűlést tartanak, s itt hangzanak el a következő kijelentések: „Isten kegyelméből számunk már annyira szaporodott, hogy összetartva, vállvetve képeseknek érezzük magunkat egy magyar Protestáns Egyház alakításának megkezdésére. Kedves magyar hazánk ezen részében, hol hajdan őseink anyanyelvükön imádták Isteneket, egész a 13. századig fenntartották magokat, de a mostoha idők súlya alatt fajunk ezen fészekből kipusztulván: Nekünk adatott a szerencse arról gondoskodni, hogy saját hitvallásunkat s ezzel elválhatatlan kapcsolatban lévő nemzetségünket magunknak megóvjuk, maradékainknak biztosítsuk!”

Ezt követően Kovács Sándor szatmári esperes a jelen lévő lelkipásztorok nevében köszöntötte az ünneplő gyülekezetet, különösen a hazatérőket, majd Buna János, a római katolikus közösség vezetője és Doroş Petre, Nagytarna község alpolgármestere is üdvözölte az egybegyűlteket. Ezután a nagytarnai születésű Balogh Béla nyugalmazott levéltáros olvasta fel Megkésett megemlékezés című, egyházközsége történelmét összefoglaló írását — hiszen levéltárosi munkája során sok olyan részletet talált a Máramaros-Ugocsa Egyházmegye nagybányai levéltárában, amelyek még kerekebbé teszik a 150 esztendő történetét. Megalakulásakor 33 család (azaz több mint 150 személy) tartozott a gyülekezethez, a trianoni döntés a tarnai reformátusok számának folyamatos csökkenését eredményezte — jelenleg a gyülekezet közel 60 lelket számlál, de körülbelül 20-an külföldön élnek s csak ünnepekre jönnek haza.

A hálaadó ünnepség hangulatát emelte a Szatmári Református Egyházmegye lelkipásztorkórusának szolgálata — a szebbnél szebb dalok között különösen kedves volt a régi magyar himnusz, a Boldogasszony Anyánk, amelyet sok idős néni énekelt a kórussal együtt.

 Szabó Kinga Mária