Sport

Reménykedhet a Loki és az Astra, csoda kéne Franciaországban

2015.08.06 - 05:12

A labdarúgó Európa Liga harmadik selejtezőkörének első mérkőzései után csütörtök este rendezik meg a visszavágókat.

A Debreceni VSC a norvég Rosenborg otthonában 3–2-es hátránnyal lép pályára, az Astra Giurgiu 2–2-es döntetlen előnyét élvezheti a saját szurkolói előtt az angol West Ham United ellen, a Marosvásárhelyi ASA-nak pedig óriási bravúrra lenne szüksége, hogy továbbjusson a francia Saint–Etienne otthonában, hiszen hazai pályán 3 bombagóllal kaptak ki.

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője bizakodva tekint a csütörtök esti visszavágóra. Elmondása szerint teljes mértékben megbízik csapatában elvárja a játékosoktól, hogy az utolsó percig harcoljanak, legalább úgy mint az első meccsen. Rossz hír azonban a Loki számára, hogy nélkülözniük kell Szakály Péter csapatkapitányt, aki a Honvéd elleni bajnoki mérkőzés első félidejében sérült meg, valamint Dusan Brkovics is otthon maradt, mert a legutóbbi EL–meccsen begyűjtötte harmadik sárga lapját.

Reménykedve várja az Astra a West Hamet. Az első mérkőzés során sokáig 2 góllal vezetettek az angolok, a végén mégis sikerült egyenlíteni. A csapat hitét még inkább erősítheti, hogy visszatér Denis Alibec. „Nagy előny, hogy visszatért Alibec. Az odavágón nem játszott, úgyhogy okozhat pár meglepetést a West Hamnek” — nyilatkozta Marius Șumudică, az Astra edzője.

A Marosvásárhely csapata 3 gólos hátrányból kell felálljon a francia St. Etienne otthonában. Lehetetlen feladatnak tűnhet és valóban bravúr lenne ha sikerülne kiütniük a francia óriást. Vasile Miriuță, az ASA edzője elmondta, hogy csapata határozottan fog pályára lépni és szerinte a franciáknak csak szerencséjük volt, hogy távoli lövésekből sikerült gólokat szerezniük.

Labdarúgó Európa Liga–selejtező, 3. forduló, visszavágó

Rosenborg (norvég) – Debreceni VSC (az első mérkőzésen: 3–2; 20 óra, M4 Sport)

Saint-Etienne (francia) – Marosvásárhelyi ASA (3–0; 21 óra, sport.ro)

Astra Giurgiu – West Ham United (angol) (2–2; 21 óra, Digi Sport 1).