Sport

„Remélem játszanak a fiúk!”

2017.11.02 - 14:29

Kedden megtagadták az edzést, viszont szerdán – az igazgatótanács tagjaival való beszélgetést követően – ismét edzettek az FC Olimpia labdarúgói. Nincs pénz a csapat megmentésére.

A szakadék szélére sodródott a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata, amely egy korábbi rossz menedzsment miatt fizetésképtelenné vált, és most attól az összegtől függ a jövő, amely vélhetően már nem is fog megérkezni a klub számlájára.

A kiesőhelyre jutott csapat játékosai ebben az idényben egy fizetést kaptak, de vannak olyan kerettagok, akik még az elmúlt idényből is várják a juttatásukat. A hét elején betelt a pohár, és kedden megtagadták az edzést. A fiúk ott voltak a stadionnál, de nem akartak edzőruhát ölteni. Szerdán délután látogatta meg a csapatot a klub igazgatótanácsa, hogy megtárgyalják a fiúkkal a kialakult helyzetet. Mint arról beszámoltunk, az FC Olimpia 500 ezer lejt vár a Szatmár Megyei Tanácstól, amely az évi klubtagsági díj kifizetését fedezné. Viszont Pataki Csaba, az önkormányzat elnöke elmondta, hogy az augusztusban megváltozott sporttörvény miatt ezt nem tehetik meg, továbbá a klub még mindig nem számolt el azzal a 700 ezer lejjel, amelyet tavasszal, a klubtagság első részleteként fizettek ki az Olimpiának. „Bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk kifizetni ezt az 500 ezer lejt” — hangsúlyozta Pataki.

Megoldás nincs, bár a klub vezetői egy magánvállalkozóról is beszél, aki vállalná az Olimpia finanszírozásának egy részét. A helyzetet súlyosbíthatja, hogy Valter Heil, Bogdan Faur, Adrian Voicu, Iulian Anca-Trip, Raul Krausz és Iulian Roșu panaszolta be a klubot a román szövetségnél, mivel nem kapták meg fizetésük egy részét abból az időszakból, ameddig a szatmári gárdában játszottak. Összesen több százezer lejt kell kifizetni nekik. Ehhez még egyéb magánvállalkozókkal szemben van több ezer lejes tartozása az Olimpiának – amelyek kifizetésére törvényszéki végzések vannak – így az 500 ezer lej egyáltalán nem oldaná meg a klub helyzetét.

Minden esetre a játékosok engedtek a klub vezetőségének kérésére, és szerdán már edzettek, és megkezdték a felkészülést a szombati hazai mérkőzésre, amikor a Temesvári Ripensia lesz az ellenfél. Viszont Ritli Zoltán edző szavai árulkodóak voltak, amikor arról kérdeztük, hogy kiállnak-e a fiúk szombati találkozón, vagy tiltakozni fognak: „Remélem játszanak a fiúk!”

Támogatás

A Szatmár Megyei Tanács közölte azon sportegyesületek és sportesemények listáját, amelyet támogatni fog az év hátra maradt részében

Szatmár Megyei Birkózó Egyesület (December 1. Kupa megrendezése, december 1–3.; 32 411 lej)

Érkávási Olimpia (Căuașului Kupa ökölvívó-torna, december 8–10.; 21 400 lej)

Nagykárolyi Tapo SK (országos tornákon való részvétel, november 25-26., december 8-10.; 4677 lej)

Szatmárnémeti Select SK (Tél Kupa megrendezése, december 9–10.; 17 190 lej)

Select SK (4-es folyosó; november 18., december 2–3.; 31 898 lej)

Szatmárnémeti Voința SK (Lions Kupa sakktorna gyerekeknek, november 10–12.; 13 875 lej)

Tasnádi Unirea (focimeccsek szervezése; 49 200 lej)

Voința SK (iskolai sakkoktatás, november 15. – december 10.; 15 600 lej)

Voința SK (December 1. Kupa, asztalitenisz, december 2.; 2443 lej)

Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (Mikulás Kupa szervezése, december 1–11.; 25 ezer lej).

Pesek Attila