A szatmárnémeti polgármesterjelöltek közül elsőként iktatta jelölését szerdán kora délután a Körzeti Választási Irodánál Kereskényi Gábor, az RMDSZ polgármesterjelöltje, s egyben a város jelenlegi polgármestere, aki harmadik mandátumáért száll harcba a június 9-i helyhatósági választásokon.
A csapat és a tervek
Később, az RMDSZ-székházban tartott sajtótájékoztatón beszélt a polgármester — és mint többször is elhangzott, „a leendő polgármester” — az eddigi megvalósításokról és a tervekről.
Ezt Pataki Csaba, a Szatmár Megyei RMDSZ és megyei tanácselnök vezette fel, elmondva: az érdekvédelmi szervezet mind megyei, mind helyi szinten bebizonyította, hogy hozzáértő szakembereik képesek valódi, a lakosság érdekeit szolgáló eredményeket elérni. Úgy fogalmazott, az elmúlt nyolc évben Szatmárnémeti ismét a megye zászlós hajója lett, amelynek köszönhetően a megyeközpont lakóinak életkörülményei jelentősen javultak — ez a változás pedig nem csak a külsőségekben látható, hanem a város közhangulatában is.
A tanácsosi csapat részéről Szejke Ottilia az oktatás fejlesztéséről beszélt, a bölcsődétől a posztliceális képzésekig. Ressler Stefan, a csapat jogásza a városi strand ügyéről tájékoztatott: a bíróságok különböző szintjein – Szatmárnémetitől Bukarestig – öt per van most folyamatban a strand ügyében. „A strandot működtető cég 27 millió lejt kér, de ezt nem tartjuk jogosnak, mert ő nem tartotta be a koncessziós szerződésben vállaltakat. Nekünk az a célunk, hogy a szatmáriak visszakapják a strandot!” – nyomatékosított Kereskényi Gábor.
Butka Gergő tanácsosjelölt, a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ igazgatója a város színes kulturális életéről beszélt, amit csak 2023-ban több mint négyszáz esemény jellemzett, Szőcs Péter, az városi tanácsban működő RMDSZ-frakció vezetője pedig a tanácsban zajló összehangolt munkáról beszélt.
Az ellenjelöltek még csak „castingolnak”
De ami a legfontosabb: az RMDSZ-nek fejlesztési terve van, míg a többi pártnál még csak a jelöltek „válogatásánál” tartanak, programról, tervekről nem hallani.
Kereskényi Gábor a terveit is felvázolta: egyebek mellett újítanák a Kossuth-kertet, a Sárerdőt pedig egyfajta „városi erdőként” népszerű pihenőövezetté tennék. Felújítanák a filharmónia épületét, fedett tanmedencét építenének, az UNIO sportpályából modern sportkomplexum lenne, valamint új, 25 hektáros ipari park létrehozását is tervezik. Megreformálnák a közlekedést is, többek között okosjelzőlámpákat telepítenének a forgalmas útkereszteződésekbe, a Decebal- és Golescu-híd bal oldalán pedig gyalogos-felüljárókat építenének.
Az RMDSZ teljes tanácsosjelölti listája: Kereskényi Gábor, Maskulik Csaba, Szőcs Péter-Levente, Maurer Róbert-Csaba, Ressler Stefan, Szejke Ottilia, Butka Gergely-Norbert, Kiss József, György Ildikó-Adél, Bertici István, Német Szabolcs, Barakonyi Gergő, Póti Eduárd-János, Steinbinder Ingrid, Szilágyi Edömér, Bob Lóránd-Péter, Fornwald László-Csaba, Hrenyu Péter-Antal, Szabó István-Norbert, Zazula Béla, Pataki Enikő, Gnándt Zoltán, Tatár Szabolcs-Botond, Péter Attila-Zsolt, Simon Dalma-Júlia, Kovács Zsolt, Zai András, Miszti Örs-Sándor és Stier Péter-Gábriel.
Szabó Kinga Mária