Belföld

Rekordösszeg katasztrófavédelemre

2017.10.03 - 09:00

Minden eddiginél nagyobb összegeket utaltak ki a romániai katasztrófavédelem számára - jelentette be vasárnap Raed Arafat.

A belügyi államtitkár szerint „történelmi pillanatnak” lehetünk tanúi, mert végre úgy tekintenek a tűzoltóságra és általában a katasztrófavédelemre, mint a lakosság és az ország számára stratégiai jelentőségű intézményekre.

Arafat közölte: országszerte közel 600 millió eurót utalt ki a kormány katasztrófavédelemre európai alapokból, többek közt abból a célból, hogy lecseréljék a 25 – 30 évesnél régebbi felszereléseket. Az említett összegből 170 milliót a légi úton történő mentésre, főleg hegyvidéki felderítő- és mentőakciók eszköztárára fordítanak, 430 milliót pedig az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) használ fel, elsősorban arra, hogy lecseréljen több mint ötszáz, 30 évesnél is régebbi mentő- és tűzoltóautót. Mindezek mellett 180, magaslétrával ellátott autót szereznek be a városi mentésekre, az IGSU pedig Konstancán tengeri mentőközpontot is kiépít, amely egyaránt alkalmas lesz tűzoltásra, valamint vízi felderítésre és -mentésre. Arafat szerint a beruházások két éven belül jelentős javulásokat idéznek elő a katasztrófavédelem terén.