Vidék

Rekordmeleg van – rekordbevétel (még) nincs

2015.07.09 - 09:34

Tegnap tetőzött a vidékünket szinte egy hete aszaló és perzselő hőség, de — meglepő módon — a hőmérsékleti rekordok nem hoztak rekord számú látogatót Szatmár megye strandjaira. Csak hétvégén voltak valóban teltházasak a fürdők és a fizetős tópartok.

Általános vélemény, hogy a kánikula a vízparton, illetve a vízben viselhető el leginkább, de úgy tűnik, van az a forróság, amikor már a strandoláshoz is túl meleg van — legalábbis ez derült ki megyebeli strand-körsétánk során.

Vidám kiskamaszok ugrálnak fáradhatatlanul az ákosi termálstrand nagymedencéjébe, amely csak igen erős jóindulattal nevezhető hideg vizesnek, hiszen a nap langyosra melegítette már. Páran pedig — kutyaharapást szőrivel alapon —, dacolva a levegő forróságával, a szintén forró, gyógyvizes medencében üldögélnek. Nincsenek sokan a Kolozs, Szilágy és Máramaros megyebeliek által is kedvelt strandon. „Átlagosan naponta 200 vendég fordul meg nálunk. Hétvégén persze többen jönnek, olyankor 5–600-an is vannak és a faházikók is mind foglaltak. De ilyenkor, hét közben bőven van még szabad szállás és hely is a strandon” — mondja a fürdő ügyeletese. Az Ákostól alig 2-3 km-re lévő, szintén közkedvelt — s idén úszómedencével is bővült — krasznamihályfalvi termálstrandon sem voltak tegnap az átlagosnál jelentősen többen. „Igaz, többen jöttek, mint más napokon, de valódi teltház csak a hét végén volt, 1000 fő körüli létszámmal. Ezekben a napokban nőtt ugyan a látogatók száma, de nem annyival, mint amennyire a meleg miatt számítani lehetett volna. Nem bírják az emberek ezt a forróságot, úgy látszik, már a strandoláshoz is túl meleg van” — fogalmaz a fürdőt vezető Orosz Mária, hozzátéve: nagy rohamra csak ezután számítanak, hiszen a nyolcadik osztályosok felmérői és az érettségi vizsgák után most kezdődik az „igazi” vakáció és nyaralás. „Szeretettel várjuk a vendégeket, egész évben, de ilyenkor nyáron különösképpen. Mint ahogy azt is várjuk, hogy tegyék már rendbe a Krasznamihályfalvára vezető utat” — mondja elköszönéskor.

Már péntektől roham volt a nagykárolyi strandon, amelynek öt termál- és öt csapvizes medencéjében szombaton és vasárnap 2–3000 hűsülni vágyó fordult meg. Ez a létszám telt házat jelent ugyan, de még nem számít rekordnak. Viszont a vakáció és a nyaralás még csak most kezdődik igazán. Nem panaszkodnak a tasnádi termálfürdő működtetői, hiszen itt már gőzerővel beindult a nyári szezon, a maga napi 1500–2000 vendégével. „Szinte tele van az üdülőtelep, a legtöbb szállás foglalt, mos hét közepén is, a hétvégére pedig már nemigen találni szabad szobát. A múlt hétvégén 6–8000 strandoló fordult meg nálunk, de ezt a létszámot én inkább megszokottnak, átlagosnak nevezném. Hiszen a mi rekordunk, az elmúlt nyarakat figyelembe véve, 10 000 főnél kezdődik” — jelenti ki a legalább négy megyét kiszolgáló, modern strand, gyógyfürdő és gyógykezelési központ adminisztrátora. Aki, kihasználva az alkalmat, egy újabb, a közelmúltban befejezett és szintén a nyaralók kényelmét szolgáló beruházást is a figyelmünkbe ajánl: a napokban átadott, modern mosdókkal, zuhanyzókkal, sütőhelyekkel és elektromos árammal ellátott, európai szintű felszereltségű lakókocsi- és sátortábort.

Kevesen vannak az apai tó partján, a finom homokot pénteken, szombaton és vasárnap lepik el a szabadvízi fürdőzés szerelmesei, akárcsak Józsefházán, ahol szintén a hét végén érződött jobban, hogy meleg van. „Akkor nagyon sokan voltak, Szatmárnémetiből és Nagybányáról is. Ilyenkor hét közben — főleg, hogy még csak most ért véget az érettségi — átlagosan 100–150-en választják a tópartot strandolásra. Aki nagyon fürödne, úszna egyet, az délután inkább kiszalad valamelyik szatmári strandra, de nem autózik el idáig” — magyarázza a tóparti faházikók tulajdonosnője. És igaza van: míg szombaton és vasárnap már 9 órától, a nyitástól átlagosan 15–20 percet kell sorban állni a Nord Vest Termal Park (azaz a „régi” strand) pénztáránál, hétköznap délelőtt kimondottan kevesen vannak — főképp a gyógyvízért jövő nyugdíjasok és unokás nagyszülők, kisgyermekes szülők, kiskamaszok járnak ilyenkor fürdeni. Délután lesz nagyobb a nyüzsgés, 5–6 óra körül gondolják úgy a legtöbben, hogy „ez a hőség már kibírhatatlan” (igaz, ekkor szabadulnak a munkahelyükről is) és ekkor mennek strandolni, a hideg vízbe lubickolni — naponta átlagosan 2000– 2500-an. Hét végén természetesen ennél jóval többen, közel 9000-en fordultak meg ott, de a „Telt ház miatt zárva” táblát ekkora létszámnál még messze nem kell kiakasztaniuk az üzemeltetőknek: a különösen szépen rendbe tett és rendben tartott, pázsitos, árnyékos fákban bővelkedő, többhektáros terület ennél sokkal nagyobb tömeget is elbír — „régi strand” korában volt, amikor 15 000 fürdőző fordult meg itt egyetlen nap alatt.

A kánikula napjai alatt is 1500–2000 vendég fordult meg az Aquastar medencéiben és csúszdáin. „Igy volt ez tavaly is. És még csak most kezdődnek a nyári napok” — fogalmazott Bereczky Zsolt igazgató.

 

 

Szabó Kinga Mária