Nagykároly

Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat Nagykároly

Idén több, fontos beruházás végére is pont kerül Nagykárolyban (Fotó: archív)
2023.02.14 - 10:11
Nagykároly idei költségvetése meghaladja a 186 millió lejt, ami a 2022-esnek a duplája — ez a rekordösszegű növekedés annak a 37, európai uniós forrásból finanszírozásra kerülő projektnek köszönhető, amelyeket még idén meg kell valósítania az önkormányzatnak.

Kovács Jenő polgármester a költségvetés kapcsán kifejtette, hogy a tavalyi év 95,2 millió lejes büdzséjéhez viszonyítva az idei rekordnak számít, ugyanis a város éves költségvetése meghaladja a 186 millió lejt. A növekedés annak a 37, európai uniós forrásból finanszírozásra kerülő projektnek köszönhető, amelyeket még idén meg kell valósítania az önkormányzatnak. A város 45 millió lejes saját bevételi forrásokra számít, míg beruházásokra 103 millió lejt különítettek el, mondta a polgármester.
Működési költségekre a tavalyi évben elfogadott összeghez hasonló pénzalapot hagytak jóvá – jelentette ki Kovács, hozzátéve, hogy ezt az összeget az infláció és az áremelkedések mértékével arányosan kell majd kiegészíteni az év folyamán.

Bekő Tamás városmenedzser a költségvetéssel kapcsolatosan úgy nyilatkozott: a város elégedett a központi pénzalapokból leosztott összegekkel. „A tavalyi évhez képest jelentősen több támogatás érkezett a központi elosztás révén, és úgy gondolom, ezzel sikerül fedezni a város kiadásait” – véli Bekő.

A működési költségek mintegy 29%-kal növekedtek

Gindele Emese, a polgármesteri hivatal főkönyvelője hírportálunk megkeresésére elmondta, az idei költségvetés beruházási rubrikájába a tavalyinál jóval több, pályázatból kivitelezésre kerülő tétel került, és ezért emelkedett meg az összköltségvetési mutató. „Az idén 186 211 920 lejből gazdálkodhat a város, amelynek nagyobb részét a beruházások teszik ki. A működési költségek a tavalyihoz hasonlóak, mintegy 29 százalékkal növekedtek” – részletezte a szakember, aki szerint kellett is az emelés, ugyanis időközben nőttek a tanügyben kiosztandó ösztöndíjak összegei, a minimálbér kötelező emelkedése miatt a beteggondozók számára kiutalandó összegek is nagyobbak lettek. Valószínűleg ezek a tételek így sem fedik le az egész évet, szükség lesz majd kiegészítésre.

Végh Balázs