Szatmárnémeti

Régiközpont-felújítás, a szállóval egyszerre

2021.03.13 - 09:00

Elérhető közelségbe került a szatmárnémeti régi központ felújítása, mondta el a City Rádió stúdiójában péntek délelőtt Kereskényi Gábor. A polgármester ismertette: megvan a munka megtervezéséhez és elvégzéséhez szükséges anyagi forrás, ez a beruházás nincs annyira előrehaladott állapotban, mint az új központi. A régi központ átépítése ügyében zajlik a tervezési munka, a helyzet jelenlegi állása szerint kora ősszel készen kell hogy legyenek a műszaki tervek. Huszonegyedik századi képet szeretnének adni a város e fontos létesítményének, úgy, hogy közben megőrizze zöldövezet jellegét is, hangsúlyozta az elöljáró, aminek okán háromezer négyzetméterrel több lesz a téren a zöldövezet mint amennyi most van, ennyivel fogják bővíteni a zöld felületek nagyságát.

Sötét erők

A City Rádió mikrofonja előtt ülve Kereskényi megemlítette, hogy sötét erők próbálják ebben az esetben is megakasztani a projektet — ahogy történt ez az új központ felújítása kapcsán is —, ezek a sötét erők gyártják az álhíreket, légből kapott mesékkel traktálják a szatmáriakat. Olyan híreszteléseket kellett a városvezetésnek cáfolnia, mint amilyen a Vasile Lucaciu-szobor lebontása vagy a Domokos Lehel szobrászművész által készített medencés szökőkút ügye, a beruházást befeketítők szerint a városvezetés ezt tönkre akarja tenni. „Mindenki megnyugtatására mondom: a Vasile Lucaciu-szobor marad, ez az országos műemlékvédelmi bizottság által jóváhagyott felújítási tervben is így van benne” — zárta az ügyet a polgármester. A Domokos-féle szökőkút is marad műemléki formájában mintegy mementóként, tette még hozzá Kereskényi; nem fog ugyan szökőkútként működni, mert ugyebár már most is működésképtelen, de mint műalkotás ott marad, de ott lesz mellette a felújítás céljának megfelelő talajszintű, medence nélküli modern szökőkút. Felmerült egy macskakövekkel kapcsolatos kérés is, mondta el a polgármester; többen is kérték, hogy hadd maradjanak a sárga keramitkövek, amikkel a park központi, megemelt része van burkolva, mert ezek is jellegzetességei úgy a városnak, mint a parknak is. Törekedni fognak arra, hogy ezeknek a kéréseknek eleget tegyenek, jelentette ki Kereskényi.

Főtér és Pannónia

Ami a legnagyobb formabontó újítása lesz a főtérfelújításnak, és ami az előzetes elképzelések óta sem változott nagy mértékben, az a gyalogos és kerékpáros forgalomnak átadott körforgalom.

A Decebal és az A. I. Cuza Vodă utca között lesz csak autós közlekedés, a Láncos-templomtól gyalogos közlekedés lesz már a macskaköves utcán is. A városi hibrid buszok és turistabuszok be fognak tudni járni a régi központi körforgalomba a felújítás és a lezárás után is.

Kereskényi szerint fontos, hogy a régi főtér átépítésével egy időben a Dacia (volt Pannónia) Szálló épülete is fel legyen újítva; a tulajdonos állítólag ígéretet tett arra, hogy olyan tempóban fog zajlani a felújítás előkészítése, hogy augusztusban már építkezési engedélyt fog kérni. A párhuzamosan zajló munkálatok lennének jók, véli a polgármester, és az lenne az abszolút jó, ha 2022-ben mindkettő kész lenne, és a munkálatok egyszerre lennének átadva.

Princz Csaba

Fotó: A szerző felvétele

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Van aki segíti a nyugdíjasokat és van, aki nem

Nagy buli lesz szerda este a Barátság nyugdíjas klubban.
Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmár megye

Nem lesz áram az elektromos buszokhoz

Kereskényi szerint Szatmár megye és a falvak áramellátása nincs felkészülve a nagy igénybevételre.