Szatmárnémeti

Régi-új címere van Szatmárnak

2014.03.24 - 13:42

Másfél éves várakozás után a kormány jóváhagyta Szatmár megye címerét — jelentette be hétfőn a megye vezetősége. A jelenlegi címer a két világháború között már használatban volt.

 

Március 24-én sajtótájékoztató keretében jelentette be a Szatmár Megyei Tanács vezetősége, hogy a kormány múlt heti ülésén elfogadásra került Szatmár megye címere is, az erről szóló határozat a Hivatalos Közlöny március 20-i, 196-os számában meg is jelent. „Nagyon fontos, hogy másfél éves procedúra után jóváhagyásra került Szatmár megye címere. A kormányhatározatnak köszönhetően a megye visszakapta identitását, hiszen Szatmár volt az egyetlen megye, melynek nem volt címere, s gyakran Szatmárnémeti címerét társították a megyéhez. A megye címerét ezután minden hivatalos okiratra ráhelyezzük, sőt az ország címere mellett minden, a megyei tanács alárendeltségébe tartozó közintézményben ki is függesztjük, természetesen a Közigazgatási Palota épületére is ki lesz helyezve a címer” — fogalmazott Adrian Ştef megyei tanácselnök, kihangsúlyozva, hogy a lakosok a címer által identitásukat nyerik vissza, hiszen egy szimbólumról beszélünk. Riedl Rudolf, a megyei tanács alelnöke elmondta, hogy az önkormányzat vezetőségében 15 éve fogalmazódott meg, hogy a megyének szüksége lenne egy címerre, melyet most végre sikerült elfogadtatni a kormánnyal. Mircea Govor alelnök örömének adott hangot, hogy sikerült elfogadtatni a kormánnyal a címert, megítélése szerint ezáltal a megye lesz gazdagabb.