A marosvásárhelyi Spectrum Színház által bemutatásra kerülő, Molière A nők iskolája című komédiájának egyik szerepében láthatja újra a közönség Szélyes Ferencet. Az alábbiakban őt kérdeztük.

— Hány év telt el, amióta elment Szatmárnémetiből és mi történt azóta?

— Huszonöt éve, 1991-ben jöttem el Szatmárnémetiből, átszerződtem a marosvásárhelyi Nemzeti Színházba. Tulajdonképpen hazajöttem a szülővárosomba, de ennek a fő oka az volt, hogy hívtak tanítani az egyetemre. Huszonöt éven át dolgoztam a Nemzeti Színházban, a tavaly nyugdíjba mentem, jelen pillanatban a Spectrum magántársulat tagja vagyok.

— Melyek azok a legszebb emlékek, amelyek megmaradtak a szatmári évekből?

— A szatmári tizenöt év meghatározója a szakmai életemnek és a pályafutásomnak. Ha azt mondom, hogy a legszebb tizenöt évemet töltöttem ott az életemből és a pályámból, akkor feltétlenül az igazat mondom, hiszen én most is úgy érzem, hogy az a tizenöt év nem szállt el nyomtalanul. Én mindig is vallottam és vallom most is, hogy annak a tizenöt évnek köszönhetem, hogy színész lettem, ott értem be, ott teljesedtem ki, az ottani kollégák segítségével és figyelő tekintetétől kísérve. Nem hiába van az most is, hogy szívesen megyek Szatmárnémetibe, nagyon sok barátom van ott, akikkel eléggé gyakran találkozom, vagy ők jönnek hozzám vagy én látogatok el hozzájuk. Az a tizenöt év ott van még a lelkemben, a szívemben, az emlékezetemben.

— Milyen az új színház, ahol most dolgozik?

— A Spectrum egy magánszínház, a Spectrum gyógyszertár égisze alatt működik, a tavaly nyitottuk meg. A város központjában van, a régi mészárszék termét bérelte ki a gyógyszergyár és alakította át színházteremmé. Ez egy kis — száz férőhelyes — terem, ahol inkább kisebb szereposztásos darabokat játszunk. A Spectum színház a mikházi Csűrszínházból nőtte ki magát, mely három évig ott mutatott be előadásokat. Az produkciók Mikházán születtek meg. A nők iskoláját is ott mutattuk be először, a nyáron és ősszel került be Marosvásárhelyre a kőszínházba.

— Milyen a nyugdíjas színész élete?

— Nagyon zajos és borzasztóan fárasztó. Amióta nyugdíjba mentem, kétszer annyit dolgozok. Nekem a színház az életem, nagyon fájdalmas lenne, ha nem kapnék helyet a színpadon. Éppen ezért azt mondom, hogy addig létezek, amíg minél több előadásban részt vehetek, és amíg adni tudok a közönségnek.

— Hogyan készül az újabb szatmárnémeti fellépésre?

— Meg kell mondanom, hogy izgulok, mert nagyon régóta nem játszottam Szatmárnémetiben. Nyilvánvaló, hogy a régi emlékek elevenednek fel, remélem sokan eljönnek az ismerőseim és a régi közönségem közül, akik még emlékeznek rám. Remélem, hogy a találkozás szerencsés és sikeres lesz.

Elek György