Magyargyerőmonostor egy Kolozs megyei falu, Bánffyhunyadtól 14 kilométerre. Innen jöttek el az elmúlt napokban Sződemeterre, hogy meglátogassák Kölcsey Ferenc szülőfaluját. A csoportvezető lelkipásztor az alábbi riportban számolt be élményeiről.

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Ha nem is épp 22-én, de rá egy hétre sikerült ellátogatnunk Kölcsey szülőfalujába, Sződemeterre, ahova a tasnádi lelkipásztor, Pakulár István kalauzolt el minket.

A sződemeteri református gyülekezet alig ötven lelket számlál, ezért néhány évtizede a környező települések lelkipásztorai látják el itt az egyházi szolgálatokat. Sződemeter jelenleg a Tasnádi Református Egyházközség szórvány gyülekezeteként szerepel az egyházi nyilvántartásban. A fürdővárosként is ismert Tasnád központjában a környék egyik legrégebbi és legnagyobb gótikus temploma áll.

Kincskeresés

Pakulár István lelkipásztor elmeséli, hogy a tasnádi templom tornyában pár évvel ezelőtt nagyon értékes kincsekre bukkant. Az Isten házának egy elfeledett zugában pillantott meg egyszer egy ócska ládikót. Miután tüzetesebben szemügyre vette, az a gyanúja támadt, hogy a láda nagyon régi lehet, és jobb sorsot érdemelne

— Úgy gondoltam, hogy a templom sarkában hánykolódó ládikó jobb sorsra érdemes, ezért elvittem a szatmárnémeti múzeum restaurátori műhelyébe, hogy a régészek szakértői véleményét is kikérjem — meséli a lelkész.

A restaurátor alaposan megvizsgálta a ládikót, és miközben ide-oda forgatta, valami különös csörömpölésre lett figyelmes. Addig kutatta a zaj forrását, amíg egy dupla falú, titkos fiókra bukkant rá, amely különös kincseket rejtegetett. A köztes fiókban régi kéziratokat, illetve aranycseppeket tartalmazó apró kis kagylókat, illetve pénzérméket talált. A felfedezett kincsek közül a legkülönlegesebbek a hüvelykujj nagyságú kis kagylók, melyeknek a közepén egy-egy aranycsepp található. A kagylók egy részét gondosan becsomagolták zöld papírba, és egy vékony, fehér fonállal kötötték át. A régészek hiába törték a fejüket, hogy a különleges kis csomagoknak mi lehetett a szerepe, nem tudtak rájönni, hogy mi célt is szolgálhattak ezek a különös tárgyak.

Kínlódás

Miután szemügyre vettük a különleges kincseket, végre Kölcsey szülőfaluja felé vesszük az irányt. A város központját elhagyva a fürdő mellett is elmegyünk, ahol a hideg februári időjárás ellenére is lehet látni egy-két fürdőzőt a kinti medencében. A sződemeteri útra rátérve jellegzetes alföldi táj elevenedik meg a szemünk előtt, amelyet az esős, latyakos idő meglehetősen szomorúra festett. A lelkész elmondja, hogy az út mellett nyáron nagyon sok ürge bukkan fel, amelyek két lábra ágaskodva fürkészik a tájat, akárcsak a rókamanguszták. Egy szélesebb domb az otthonuk, mivel a kissé arrébb fekvő sík területet esőzések idején állandóan ellepi a víz, így afféle automata ürgeöntővé alakult át az a hely.

Nem messze a csalitoson túl egy sűrű, nagy erdő terül el. Az ember azt hinné, hogy ott már a madár se jár, de kiderül, hogy az erdő közepén egy aprócska kis falu található, ahol csupán egy idős házaspár lakik. Nagyon kifejező a település neve is, amelyet sejtelmes mosollyal a szája sarkában ejt ki a lelkész. A térképen sem szereplő kis település neve Kínlódj falva, románul: Satul de Necaz. Legközelebb talán oda is sikerül eljutnunk, ám mivel csak szekérrel lehet megközelíteni a kis falucskát, jelenleg erre nincs módunk.

A Himnusz atyjánál

Végre beérünk Sződemeterre, és a kocsi épp a falu központjában található apró kis templom mellett áll meg, itt keresztelték annak idején Kölcsey Ferencet is. A pici kis templom láttán az az érzésem támad, hogy a jelenleg negyvenhat személyből álló magyar közösség több mint kétszáz esztendővel ezelőtt, a költő születésének idején sem lehetett sokkal nagyobb.

A templom mellett egy derékmagasságnyi talapzaton álló kis szobor állít emléket a Himnusz szerzőjének. Mellette néhány nemzetiszínű koszorú hever, amelyet az érzéketlen februári szél kissé tovakergetett. Miután visszatesszük a koszorúkat az őket megillető helyre, belépünk a dísztelen, roppant egyszerűen berendezett kis templomba. A szószék középen, korona nélkül árválkodik. A padokat, akárcsak a szószéket, csupa kékre festették, mindenféle díszítés nélkül. A kicsiny tornyocskából a harangkötél egykedvűen lóg alá a terem egyik sarkában.

A templomkert másik felében, szintén egy egyszerűen berendezett kis gyülekezeti terem áll, amelyet igyekeztek úgy berendezni, hogy ez is emlékeztessen a falu híres szülöttjére. A szoba falán körbe a költőt, illetve a kéziratait ábrázoló képek díszítik a gyülekezeti termet. A képeken az ismerős, félprofilból lerajzolt képek láthatók, amelyek igyekeznek eltakarni a költő rossz szemét.

Jobb vagy bal?

Már nem sokkal a Himnusz atyjának a halála után vita kerekedett abban a kérdésben, hogy a jobb vagy a bal szeme sérült meg gyermekkorában. A Kölcseyt ábrázoló képek ugyanis néha így, néha úgy ábrázolják a költőt. Nem csoda, ha néha még ma is vita kerekedik a kérdést illetően. Tény, hogy az ismerősei, a hozzá közel álló személyek egyaránt a jobb szemét tartják sérültnek. Sokkal érdekesebbek azonban a körülmények, melynek következtében költőnk elveszítette szeme világát. Gyermekkorában a Himnusz atyja himlős volt, és sokan úgy tudják, hogy a himlő miatt lett oda egyik szeme, ám ez csak részben igaz.

Hét Miatyánk

Szentimrei Jenő jórészt a szájhagyományra támaszkodva írja le, hogyan is veszti el jobb szemét a gyermek Kölcsey. Azt a tényt, hogy a himlő következtében vált világtalanná egyik szeme, a szépirodalmi stílus eszközeivel és írói fantáziájával kerekíti drámai történetté. Írásában arra a népi hagyományra támaszkodik, amely szerint úgy gyógyítják a himlős gyermek sebeit, hogy megfelelően befűtött kemencébe bújtatják be a beteget hét Miatyánknyi idő erejéig. Kölcsey testét annyira elborították a csúf hólyagok, hogy már a szemét is eltakarták. Azért, hogy a hólyagok kifakadjanak, a szülei elhatározták, hogy kipróbálják a népi gyógymódot.

Betették tehát a gyereket a kemencébe, és amikor Kölcsey édesanyja meghallja a gyermek örömkiáltását, hogy megjött a szeme világa, a hetedik Miatyánkot elhadarva rohan a kemencéhez. Hamar feltépi az kemenceajtót, hogy lássa mi lett a gyermekkel. Ekkor a hirtelen beáramló levegő következtében egy pernyedarab, vagy egy apró parázs hull a kisgyermek fejére, aminek következtében fél szemére világtalanná válik. Édesanyját még hosszú ideig furdalja a lelkiismeret, hogy miért nem volt türelme rendesen elmondani a hetedik Miatyánkot.

A Kölcsey-kúria

A templom mellett megállva Pakulár István lelkipásztor megmutatja a költő szülőházát, amely jelenleg a görögkatolikus egyház tulajdonában áll, amit papi lakként használnak. Mivel a lelkész jól ismeri a román papot, ezért úgy döntöttünk, hogy rövid látogatást teszünk a plébánián. A fiatal tisztelendő nagy örömmel fogad bennünket, és rögtön be is invitál a kúria hatalmas nappalijába. Mint kiderül, épp a születésnapját ünnepli, amit az állandó telefoncsörgés is jelez, mivel a barátai, rokonai szeretnék felköszönteni. A lelkész elmondása szerint az ortodox gyülekezet a kilencvenes években állt át a görögkatolikus vallásra.

Akkoriban nagyon nagy nézeteltérések támadtak a gyülekezet és az ortodox lelkész között. A hívek új papot kértek, de mivel ezt nem hagyta jóvá a püspök, ezért drasztikusabb lépésre szánták el magukat, és átálltak az ortodox valláshoz legközelebb álló görögkatolikus hitre — magyarázza a lelkész.

Miután otthagytuk Kölcsey szülőházát, a tasnádi lelkész kolléga elmeséli, hogy a kúria azért került az ortodox, majd a görögkatolikus egyház tulajdonába, mert az örökösök adták el, tehát nem az államosítás következtében cserélt tulajdonost az épület. Hozzáfűzi, hogy a katolikusok hajlandóak lennének ugyan eladni az épületet, de mivel tisztában vannak azzal, hogy ez milyen értékes a magyar nemzetnek, meglehetősen borsos árért cserébe lennének hajlandók megválni a Himnusz szerzőjének szülőházától.

Útközben a tasnádi parókia felé azon gondolkodom, hogy vajon mi az akadálya annak, hogy a magyar nemzet összefogjon, és visszaszerezze egyik legnagyobb és legismertebb költőjének, a nemzeti összetartozás jelképét megalkotó Himnusz írójának a szülőházát? A Magyar Kultúra Napján, a magyarlakta területeken szinte egymást érik a kulturális rendezvények, ami nagyon dicsérendő, de kissé elszomorító, hogy ebben a kis falvacskában, ahol az ünnepelt költő született, néma csend üli meg a kicsiny templomot és a mellette álló kis gyülekezeti házat. Milyen szép lenne, ha a költő szülőházában lehetne komoly megemlékezést tartani, és úgy tisztelegni a Himnusz szerzője, és az ezer éves magyar kultúra előtt.

Hover Zsolt

Lelkipásztort, Magyargyerőmonostor