Magazin

Régi és új dalokat rögzítenek

2013.08.23 - 11:10

A nagykárolyi Koan zenekar szerdán vette fel A gyógyulás csak később jön című dalát, amely akusztikus verzióban már fel is került a legnézettebb videómegosztó csatornára, a youtube-ra. A zenekar frontembere, Hóhágyi Gyula humorosan fogalmazott, miszerint a 80 évek szintetizátor zenéjén nevelkedve már igen korán arra érzett indíttatást, hogy saját gitárt vegyen. Zenésztársa, Makranczi Tamás, bevallása szerint bármilyen hangszerrel képes eltölteni néhány órát, még akkor is, ha az elején csak barátkoznak. Az eltelt évek során sikerült egy kisebb otthoni stúdiót berendezniük és három új tagot is üdvözölhettek a zenekarban a fiúk: két szintetizátort és egy midi kontrollert. Ilyen környezetben születnek a meglehetősen igényes szövegvilágú szerzemények. Lelkesedésük és munkájuk eredménye már egy lemeznyi Koan-dal, amelyet hamarosan rögzíteni fognak.