A Mikulás-járás századokon át egyformán öröm volt gyerekek, szülők és nagyszülők számára. A felnőttek akkor voltak boldogok, ha sikerült megvásárolni a gyerekek számára Mikulásra azt a sapkát, kesztyűt vagy valamilyen apróságot, amire amúgy is szükség volt, de ha azt éppen a Mikulás hozta el, különös örömnek számított.

Majd jött az a korszak, amikor a Mikulás már édességeket, sőt, déligyümölcsöket is hozott. Valami boldogító varázsa volt azoknak a régi ajándékozásoknak, amikor a gyerek minden apróságnak tudott örülni. Nem az érték számított, hanem az az érzés, hogy valaki megpróbált örömöt szerezni neki.

Később következett be az a korszak, amikor a szülők igyekeztek mindent megadni a gyerekeiknek, amit gyerekkorukban ők nem kaphattak meg. Ekkor vált szokássá, hogy a gyerek pénzt kapott Mikulásra. Felnőttként sok mindenben megváltozik az ember — a gondolkodásmódja —, de az emberi fejlődésben az a fontos, hogy minden külső változás ellenére megmaradjon a hite. Ahogy a gyerek nő, megtapasztalja, hogy a Mikulás csak jelkép, tudja, hogy nem létezik, de valahol mélyen mindig hisz benne, mert megtanulta, hogy a jóban hinni kell. Azok, akik átélték a Mikulás-élményeket, felnőttkorukban is megajándékozzák szeretteiket valami csekély aprósággal, és ők maguk is tudnak örülni bármilyen apró figyelmességnek. Ez azokra jellemző, akik számára az ajándékozás nem szokás vagy kötelesség, hanem valóban a szeretet megnyilvánulása.

Csitáry-Hock Tamás író és kommunikációs szakember írja: „Te vagy a Mikulás. Az igazi. Aki nem csak egy napon érkezik, nem csak egy napon ad. Hanem mindig. Aki pontosan ismer, és mindig azt adja, amit kell. Amire szükségem van. Nem kell levelet írnom, nem kell kérnem. Adod. Mert figyelsz rám. És te jobban tudod, mikor mire van szükségem, mint én.”

A Mikulás-járás, az ajándékozás, a szeretetátadás csak akkor hiteles, ha az ember gyerekhittel éli meg azt. Csodák vannak — lehetnek — felnőttkorban is, csodák születhetnek bármikor, ha tudunk hinni azokban, de csodák csak akkor születnek, ha két vagy több ember nemcsak fizikailag, hanem lélekben is találkozik. Ahhoz, hogy a csodák megszülessenek, lelki nyugalomra van szükség, lelki nyugalmuk viszont csak azoknak van, akiknek rend van az életükben.

Mikulás-járáskor a gyermek egyszerre tud örülni és boldog lenni. Felnőttkorban már nem ugyanaz az öröm és a boldogság. A felnőtt ember egyedül is tud örülni, boldog viszont csak egy másik emberrel lehet. A boldogság nem más, mint a szeretet megtapasztalása, megélése.

Hogy a fentiek mennyire igazak a mai körülmények között, hosszan vitatható. Milyen ajándékkal lehet megörvendeztetni, boldoggá tenni a mai gyerekeket és a mai felnőtteket, főként azt a réteget, amelyik nem szűkölködik semmiben? Mintha a mai Mikulásoknak nem az lenne a szerepük, hogy örömöt szerezzenek, hanem hogy kívánságokat teljesítsenek.