A papírforma szerint sima hazai siker kell szülessen szombat délben a Szatmárnémeti VSK – Rapid női kosárlabda bajnoki mérkőzésen. A VSK szakmai vezetői a szurkolók szeretetében bíznak.
Az aradi fiaskó után hazai pályán, egy könnyebb ellenféllel játszik szombat délben a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacspata: a Nemzeti Liga 14. fordulójában a Rapid látogat Szatmárnémetibe.
Mint ismeretes, a Dan Fleşeriu, Cecilia Nastor edzőpáros tanítványai kedden, a Román Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén csúfos, harminc pontos vereséget szenvedtek. „A csapat nevében elnézést kérek azoktól a szurkolóktól, akik elkísértek Aradra, de csalódást okoztunk nekik. De bocsánatot kérek az összes szurkolónktól is, és bízom abban, hogy eljönnek szombaton, hogy bátorítsák a lányokat. Fontos, hogy érezzék a szeretetüket. Igaz, ettől nem fognak jóllakni, de a morálnak legalább jót tesz” – mondta lapunknak Florin Mureşan szakosztályvezető, utalva arra, hogy a klub vezetősége továbbra sem fizette ki a romániai játékosokat, lassan négy hónapja játszanak ingyen a VSK-nak.
Arról is beszámoltunk, hogy Valeriu Neagu klubelnök a múlt hónapban csak az idegenlégiósoknak adta ki az elmaradt fizetéseket. A hazai játékosok, felháborodásuk jeléül, nem mentek el edzeni, részben ennek tudható be az aradi kiütéses vereség. Sajnos a helyzet nem változott, nagy a feszültség a klubvezetés és a szakmai stáb, illetve játékosok között. Remélhetően ez nem vetítődik ki a mai mérkőzésen is, és a papírforma szerint a VSK behúzza majd a fővárosiak elleni győzelmet. Ez lenne az idei tizenkettedik bajnoki sikere, ezzel megőrzi dobogós helyét is a táblázatban.
A szatmári lányoknak a szombati lesz az utolsó idei hazai meccse. Az ellenfél három győzelemmel és tíz vereséggel a táblázat 12. helyét foglalja el, ráadásul még soha nem győzték el az élvonalban a VSK-t. Most sem fűznek nagy reményeket a szatmári győzelemhez, reggel érkeznek a bukaresti vonatjárattal, és a mérkőzést követően hazautaznak.
A 12 órakor kezdődő Szatmárnémeti VSK – Rapid találkozót a kolozsvári Ciprian Ciocan és a marosszentkirályi Székely Mihály fogja vezetni; megfigyelő Kósa Zoltán.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, 14. forduló
Szombat
Szatmárnémeti VSK – Rapid
Brassói Olimpia – Temesvári Danzio
Sportul Studenţesc – BCT Alexandria
Gyulafehérvári CSU – Kolozsvári U
SCM Craiova – Marosvásárhelyi Nova Vita
CSM Târgovişte – Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC.
Korábban rendezték
Aradi ICIM – Bukaresti Olimpia 78–33
A Nagyváradi U VSK szabadnapos.