Korábban — évtizedekkel ezelőtt — nagyon sok szakember élt Romániában. Ha valaki szakemberrel végeztetett munkát (kőművessel, áccsal, szabóval, lakatossal, cipésszel stb.), az igyekezett becsületesen és jól elvégezni a rá bízott feladatot, nem azért, mert attól tartott, hogy legközelebb nem őt hívják, hanem azért, mert adott magára.

Ha ma szakembert keres valaki, nincs könnyű dolga. Nem azért, mert a jó szakemberek elmennek az országból — mint ahogy azt sokan magyarázkodásként híresztelik —, hanem azért, mert már rég nem képeznek szakembereket, arra hivatkozva, hogy azok úgyis elmennek, mert itthon nincsenek megfizetve.

Korábban — évszázadokkal ezelőtt — a köztisztviselők igyekeztek úgy végezni a dolgukat, hogy büszkék lehessenek arra, hogy ők a közért tevékenykednek, és attól többek, mint az egyszerű emberek, hogy ők az egyszerű embereket szolgálják.

Ma a közalkalmazottak nem alacsonyodnak le oda, hogy szépen beszéljenek az ügyfelekkel, de ha lealacsonyodnának, se tudnának szépen beszélni, mert a szép beszédet és a viselkedést otthonról kell hozni vagy gyerekkorban megtanulni; a legjobb szándékkal se tudnák ellátni feladatukat, mert az, aki oda tette őket, úgysem fogja számon kérni tőlük, ha nem végzik el a dolgukat, mert számon kérni csak az tud, aki tudja, mi az, amit számon kell kérni.

Korábban a politikusok adtak a látszatra, a kommunizmus éveiben tudtak egyszerre tapsolni, egyszerre kezet felemelni, tudták, hogy amit a főnök mond, az a legjobb és legbölcsebb.

Ma a politikusok ugyanezt teszik, kezdenek rájönni, hogy jobb a főnökre hallgatni, de amúgy is könnyebb egy véleménnyel egyetérteni, mint száz véleményt közös nevezőre hozni.

Ma már ott tartunk, hogy belátjuk, könnyebb az erős mellé állni, ott meghúzódni és a látszat kedvéért néha különvéleményt alkotni, a végén pedig az erősnek adni igazat, mert a gyenge úgyse győzhet, de az erős mellett nem kell küzdeni, csak rá hallgatni, rossz esetben vele együtt veszíteni.

Romániában évtizedek óta folyik a hatalmi ágazatok szétválasztása, eddig nem sikerült, most sikerül úgy kioldozni a gordiuszi csomót, hogy minden hatalmi ágazatnak egy vezére lesz, aki gondolkodik és dönt, mindenki más emeli majd a kezét és tapsol is, ha kell. Jelképes szerepet tölt be az államelnök, az alkotmánybíróság, a miniszterelnök, a parlament, hamarosan a DNA és a bíróságok is, mert ahhoz, hogy jól működjenek a dolgok, valakire hallgatni kell.