Belföld

Református Énekek Hangverseny a Partiumban

2013.09.15 - 16:15

Szeptember 13-án Nagyváradon az Olaszi református templomban szervezte meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület első alkalommal azt a hangversenyt, amely partiumi hasonmása a Budapesten MÜPA( Művészetek Palotája)-ban évente tartott református koncertnek.

Tizenhárom énekkar vett részt az Egyházkerületből. Külön és kiemelten köszönték a szervezők a Szatmári Református Gimnázium Gyerrmekkórusának jelenlétét akik nélkül a gyermek-blokk nem jöhetett volna létre. A Szatmári Református Lelkipásztor Kórus több tagja is részt vett a találkozón. Mindkét kórust Higyed Gyöngyi karnagy készítette föl.

A hangversenyt Berkesi Sándor Liszt és Magyar Örökség-díjas karnagy vezette. Az eseményről hang és képfelvétel készült. Közel négyszáz résztvevővel különleges élményt jelentett ez a kezdeményezés amelynek évenkénti folytatását tervezik a szervezők. "A Református Énekek Hangverseny célja: gyülekezeti énekeink felkarolása, népszerűsítése és továbbadása a fiatalabb generációnak. A rendezvény elsődleges célja: megőrízni, megmutatni a református zenei kincset, kultúrát a jelen és az utókor számára." - tudtuk meg az Egyházkerület Zenei előadójától Orosz Otília Valériától aki főszervezőként fogta össze a rendezvény szálait.

Ezen a Hangversenyen köthették fel először a Szatmári Református Gimnázium Gyermekkórusának tagjai azt nyakkendőt amelyet karvezető tanáruk erre az alkalomra készíttetett. Akik ott voltak szépet hallottak.