Szeptember 28-án, szerdán, 18 órától nyitja meg a koltói Teleki-kastélyban a Csángóföldi refflexiók tárlatot Muhi Sándor — alábbí írásában ezen reflexiókra reflektál.

A tárlat létrehozója, kurátora Székely Géza grafikus- és festőművészt, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum frissen nyugalmazott művészetpedagógusa, akinek mellesleg jelentős művészetszervező és műkritikusi, irodalmi tevékenysége is van, többek között már ötödik éve rendez közel harminc képzőművész részvételével alkotótábort szülőfalujában, Csernátonban. 
Mielőtt bárki a sokrétű feladatvállalás hallatán arra gyanakodna, hogy ez az összetett elfoglaltság az alkotómunka kárára van, szeretném megnyugtatni, hogy Székely minden tevékenysége egyetlen dologról, a képzőművészetről szól. Ezt műveli, ezt tanítja, ennek jegyében szervez alkotótábort, menti veszendő kulturális, művészeti, népművészeti értékeinket, rendez vetélkedőket, szimpóziumokat, tárlatokat. Ha a körülmények úgy diktálják, tárlatokat nyit meg, népszerűsít, tüntet, és még hosszan sorolhatnám. 

Talán nem érdektelen arról is néhány szót ejteni, hogyan került Székely Géza közvetlen kapcsolatba a csángó világgal, sorsokkal, népművészeti, kulturális értékekkel, hagyományokkal. Alsócsernátonban született, vagyis sokkal közelebb Csángóföldhöz, mint mondjuk e sorok írója, aki restelli bevallani, de a csángókról először 22-23 éves korában a bákói Tartalékos Tisztiiskolában hallott. Falusi emberek gyakran jöttek a kaszárnya kerítéséhez, gyümölcsöt árultak a katonáknak. Beszélgettünk velük, furcsa keveréknyelven kommunikáltak, amelybe archaikus magyar szavakat is felfedeztünk. Az is feltűnt, hogy a katonai gyakorlótér peremén a távolban egy római katolikus templom áll, rejtély volt számunkra, hogy ez hogy került ide. Szerencsére az alegységünkben magyartanár is akadt, aki tudott a csángókról ezt-azt mesélni.

Salamon Ferenc, Géza egykori tanára Gorzafalván tevékenykedett csángó-magyar ügyben, innen indult a Csángóföld felfedezésének gondolata, amelyet 12 fő részvételével 2020-ban kezdeményeztek. Irányításával Székely Géza és csapata körutat tett a környéken, tárgyi, szellemi anyaggyűjtést végeztek, több száz fotó és videofelvétel készült, ezek képezték a mostani tárlat alapját, kiindulópontját, forrását.
Ha körbe tekintünk a kiállítóteremben, harminc alkotóművész hatvan munkáját: festményeit, grafikáit, szobrait, fotóit láthatjuk. Tematikai és technikai változatosság jellemezi az anyagot: portré, kompozíció, tájkép, nonfiguratív munkák, életképszerű megjelenítések sorakoznak. 
Monotípiákat, linómetszeteket, olajfestményeket, tusrajzokat, digitális grafikákat, szobrokat, domborműveket, grafit, pác, tűzzománc, akvarell, akril képeket tekinthetünk meg, és nagyon sok fotót.
A változatos témák, technikák ellenére valami mégis összefogja, egységgé kovácsolja ezt az anyagot: az a sajátos, veszendő értékeket őrző, kiemelő, tovább adó hangulat, amely nem nosztalgikus reflexió, hanem sokkal inkább aktív, cselekvő kiállás, értékmentő tett. 

A kurátort Ágoston József, Csernáton község kulturális igazgatója és könyvtárosa is segítette a munkájában. Érdemes figyelmesen megtekinteni a kiállított munkákat, amelyek között egyéni hangvételű, kiemelkedő alkotásokat is felfedezhet az érdeklődő. 
Itt láthatjuk Ábrahám Imola leheletkönnyű szürke-fehér, vegyes technikával készült grafikáját és Ábrahám Jakab Gyimesi kaszáló című kifejező, leegyszerűsített formavilágú alkotását.
André Csongor és Albert Levente modern hangvételű, az absztrakt határát súroló munkáival nem annyira a közismert motívumokat, sokkal inkább a témakör hangulatát próbálja visszaadni.
Az utóbbi években egyre gyakrabban vannak jelen művészfotók képzőművészeti tárlatokon, igazolandó, hogy rokon kifejezésmódokról, vizuális üzenetekről van szó mindkét esetben. Ezúttal Ádám Gyula, Balog Zoltán, Bálint Zsigmond, Barabás Zsolt, Magdó István, Moldován Mihály, Taierling Péter Ferenc remek, kifejező, jellemző felvételeiben gyönyörködhetünk.
Bara Barnabás Boldogasszony, Éltető-Nap című égetett agyag szobra és Bartha Árpád (aki három munkát hozott) Ablak című grafikája a nyelvnél, népszokásoknál is tartósabb, időt állóbb hitvilág felől közelít a témákhoz.
Deák Barnabás A Gyimesekben című remek pasztellképe már-már idilli hangulatú lenne, ha a háttár nyomasztóan sötét dombjai nem tornyosulnának fenyegetően a lovak fölé.
A tárlat erőteljes, sokat sejtető, archaikus kompozíciói Éltes Barna (Gyermek, Moldvai székely pár) fából, fémből, zsákvászonból készült, a téma hangulatához simuló alkotásai.
Forró Ágnes mesélő pasztellképe Borospatakán készült, az édesapja, Forró Antal csángó portréja (Leányka) 1958-ból, hangulatos színfoltja ennek a tárlatnak.
Koncz-Münich András, Koncz-Münich Judit és M. Lovász Noémi munkái inkább az élmény kortárs módon átfogalmazott lírai megjelenítései.
Csillag Mónika, Olvad a hó Külsőrekecsinben, olajfestménye, realista megközelítésű, hangulatos munka.
Csutak Levente: Keresztúton, Néprajzkutatók csángóföldön , Elekes Gyula Szárnyas ló című tűzzománc alkotását állította ki.

Sárosi Csaba grafikái, monotípiái, könnyed foltokkal, már-már derűs színvilággal vallanak sorsokról, nyomasztó eseményekről, természetes környezetüktől, gyökereiktől eltávolodott, elidegenített életutakról. 
Székely Géza alkotásait szemlélve nyilvánvaló, hogy ennek a környezetnek a megjelenítésére az ő drámai hangvételű metszetei kiválóan alkalmasak. A súlyos formák, erőteljes ellentétek, vastag kontúrok ezúttal is hatásosak, sokat sejtetők különösen a  Felfüggesztett múlt, Csángósirató alkotásain.
Vajna László Fuvallat című dinamikus olajfestménye leginkább André Csongor és Albert Levente elvont képi világával rokonítható.
Vass Csaba diófapáccal készített rajzokat, kompozíciókat állít ki.
Vetró András patinázott gipsz domborműve (Égi disputa), több más itt látható alkotáshoz hasonlóan, nem mindennapi expresszivitással a hitvilágon keresztül kapcsolódik a témakörhöz.
Vetró Bodoni Sebestyén András filccel, tussal készült rajzának címe: Eső után
Zilahi Nono Csángó férfi berszán-zsinóros mellyesbundában című portréja inkább a karakterre, néprajzi vonatkozásokra fektet hangsúlyt úgy, hogy közben a kiváló kolorista képességei is érvényre jutnak.
Nem tudom, lényegében senki sem tudja, milyen jövő vár a XXI. században az alkotótáborokra, anyaggyűjtő körutakra, vagy az ilyen típusú, hangulatú, tartalmú tárlatokra, de nem a mi feladatunk ezt kitalálni. A jövő majd eldönti, hogy mi marad, és mit nyel el véglegesen, visszafordíthatatlanul az idő. 
A mi dolgunk az, hogy nyitott szívvel fogadjunk és minél szélesebb körben népszerűsítsünk minden olyan kezdeményezést, amely kulturális hagyományainkat, a képzőművészetet élteti, népszerűsíti, szolgálja, és ez a mostani tartalmas, hangulatos, értékmentő tárlat is ilyen. 

 Muhi Sándor