Vidék

„Reflektorfényben” az állampolgár

2018.08.21 - 08:09

Avasfelsőfalu Napjai keretében zajlott Az Európai Unió jövője — a közös értékek Európája elnevezésű lakossági fórum Victor Negrescu európai ügyekért felelős miniszter részvételével.

„A mi értékeiknek is ott a helyük az európai értékek között — 11 évnyi uniós tagság után már a mi értékeink is alapértékek kell hogy legyenek, s Romániának már nem olyan szerényen kellene viselkednie, mint egy frissen csatlakozott tagországnak” — jelentette ki Victor Negrescu európai ügyekért felelős miniszter Avasfelsőfaluban, Az Európai Unió jövője — a közös értékek Európája elnevezésű lakossági fórumon. Mint elmondta, az Európai Unió valamennyi tagországában zajlanak hasonló lakossági fórumok, amelyek összegzéseit év végén mutatják be az Európai Unió Tanácsának, részletes megvitatásukra pedig 2019. májusban Nagyszebenben, az úgynevezett „post-Brexit” értekezleten kerül sor, amikor 27 ország vezetője és 36 hivatalos küldöttség tárgyal az EU jövőjéről.

Természetesen Románia több régiójában is szerveztek már — mint ahogy fognak is szervezni — ilyen lakossági fórumot, s egyáltalán nem véletlen, hogy az északnyugati régió találkozójának Avasfelsőfalu adott otthont, hiszen sem a kisvárosban, sem az egész Avasban nincs olyan család, amelynek legalább egy (de zömében két-három) tagja ne külföldön dolgozna a mindennapi kenyérre valóért. „Az Európai Unió meg kell hallja és meg kell hallgassa valamennyi állampolgár mondanivalóját, függetlenül attól, hogy az vidéken vagy városban, Brüsszelben, Párizsban vagy éppen Avasfelsőfaluban él, hiszen ők határozzák meg az Európai Unió jövőjét. Konzultációink célja az állampolgárok reflektorfénybe állítása, szeretnénk, ha az EU politikái közelebb kerülnének az emberekhez, ezzel is készülve a soros elnökségi tisztség betöltésére” — mondta Negrescu. Románia 2019. január 1-je és június 30-a között tölti be ezt a tisztséget, s bár a csatlakozás óta eltelt 11 év alatt nem sikerült vezető pozíciót betöltenie a térség tagországai között, ez a féléves elnökség most jó alkalomnak tűnik arra, hogy kiemelkedjen az uniós tagországok soraiból, vagy legalább a kelet-európai térségen belül hangadóvá váljon. Negrescu a tisztség betöltésére való felkészülés kapcsán kiemelte, hogy az Európai Tanács elnöksége során a legfontosabb a gazdaság olyan mértékű növekedése és szinten tartása, amely nemcsak a gazdasági szereplők, hanem az állampolgárok számára is érzékelhető, emellett pedig a versenyképesség és a minél szorosabb gazdasági kapcsolatok kiépítése is fontos. De hangsúlyozta azt is: az elnökség kapcsán Romániának nem csupán a tagországi kötelezettségeit kellene teljesítenie, hanem hatékonyabban kellene fellépnie nemzetközi szinten, érthető üzenetek megfogalmazásával és olyan kezdeményezések megvalósításával, amelyek a sajátjai mellett a többi tagország érdekeit is képviselik. Mint mondta, az ország jól halad az elnöki tisztségre való felkészülésben, amely egyrészt nagyon sok szervezési feladatot, ugyanakkor nagyon sok lehetőséget is teremt. „Sokan azt terjesztik — vagy mondjam úgy, azzal rémisztgetnek —, hogy a politikai konfliktusok miatt Románia azt kockáztatja, hogy elveszti a soros elnöki tisztséget. Erről szó sincs, nem veszítheti el. Ez a tisztség minden országot megillet, s töltötte már be olyan ország, amelynek épp akkor nem volt kormánya, de olyan is, ahol épp abban az időben zajlottak választások. Az elnökségi fél év ideje alatt az ország minden megyéjében lesz legalább egy-két rendezvény, hogy külföldi partnereink megismerhessék Romániát. Több mint 30 000 meghívott érkezik majd, akik olyannak látják majd az országot, amilyen valójában, és hírét viszik a világba. Az emberi méltóság fogalma némiképp elfelejtődött az utóbbi időben, elnökségünk alatt 'le szeretnénk fújni róla a port', fel szeretnénk éleszteni a tiszteletet a kultúra, az értékek, a generációk iránt, ami mind nagyon fontos az Európai Unió jövője szempontjából” — magyarázta a miniszter, hozzátéve azt is: véleménye szerint sokat fog javulni a Romániáról kialakított kép.