Nagyon nehéz futam vár ezen a hétvégén a Forma–1 mezőnyére: a pilótáknak Szingapúrban a refeltorfénnyel megvilágított hosszú, lassú pályán kell majd körözniük, ami próbára teszi az emberi szervezetet és a versenygépet egyaránt.
Sebastian Vettel úgy menetel a zsinórban negyedik Forma–1-es világbajnoki címe felé, hogy közben nem is az ő teljesítménye, hanem a pályán kívül zajló események szolgáltatják a központi témát: néhány hete még az foglalkoztatta a közvéleményt, hogy a következő évtől ki lesz Vettel csapattársa a Red Bull Racingnél, s szinte rögtön azután, hogy kiderült, Daniel Ricciardo váltja Mark Webbert, a Ferrari és Kimi Räikkönen újbóli egymásra találása került a címlapokra.
A Szingapúri Nagydíj hétvégéjén tehát feltehetően az olasz csapat tagjainak és a velük 2007-ben bajnoki címet nyerő pilótának teszik majd fel a legtöbb kérdést, no meg Fernando Alonsónak, hogy mit szól a klasszis érkezéséhez. Szegény Räikkönen, aki nem a bőbeszédűségről ismert, korábban abban bízott, hogy a jövőjének tisztázása megszabadítja őt a faggatózóktól, de már nem annyira biztos ebben. „Ez remélhetőleg azt jelenti, hogy végre nem kérdeznek olyan sokat arról, jövőre hol fogok vezetni. Persze lehet, hogy csak még több lesz a kérdés” – mondta.
Ha nem is ebben az értelemben, de a Szingapúri Nagydíjon mindenkinek kijut majd a reflektorfényből, ugyanis ez az egyetlen futam a versenynaptárban, amelyen végig mesterségesen megvilágított pályán versenyez a mezőny. Abu–Dzabi kínál még hasonló élményt, ám ott csak a távnak körülbelül a felénél kapcsolják be az izzókat, miután a horizont alá bukott a Nap.
Felkészültek
Az itteni szervezőkne k még többet kell készülniük a nagydíjra, mint más helyszíneken, hogy minden gördülékenyen menjen. A pálya megvilágítása ezerötszáz halogén izzó fényével történik, melyek egymástól átlagosan négy méterre, nyolc-tíz méter magasan találhatók. Az élettartamuk meghaladja a tízezer órát, több mint tíz generátor termel számukra áramot, a kábelek hossza pedig több mint száz kilométer. A szervezőknek megéri ez a sok fáradság, hiszen 2008 óta Szingapúrban a Forma–1 egyik leglátványosabb, legnépszerűbb versenyét rendezik.
Räikkönen úgy véli, a lámpák nagyon hatékonyak. „A bukóterek egy-két sötét foltját leszámítva a pálya kiválóan meg van világítva, ezért nincs nagy különbség ahhoz képest, mintha napfényben versenyeznénk” – nyilatkozta a finn. Ugyanakkor az, akit a Ferrarinál váltani fog, más véleményen van. „A lámpák fényében jók a látási viszonyok, de nem ugyanolyan vezetni, mint napfényben, ami megnehezíti a dolgunkat” – közölte Felipe Massa.
Azonban az emberi szervezetet egy bizonyos ponton túl nem lehet átverni, egyes hormonok, például az anyagcserére hatást gyakorló kortizon, vagy az alvási ciklusért felelős melatonin termelődése ugyanis a természetes fényhez köthető, ami minimális mértékben befolyásolhatja a versenyzők teljesítményét. A szemeknek is megterhelőbb a nagy sebességnél történő fókuszálás mesterséges megvilágításnál, mint normál körülmények között. A sisakrostélyokon itt speciális, nagyobb kontrasztot biztosító fóliák vannak, melyeket úgy terveztek meg, hogy megszűrjék a fehér útfestésekről visszaverődő, vakítóan éles fényt.
Nehéz
Az esti időponttól függetlenül is megterhelő a szingapúri futam teljesítése. „A versenyzők számára fizikálisan ez az egyik legkeményebb verseny – állítja Nico Rosberg. – Nagyon sok a kanyar, viszont nincsenek egyenesek, ahol pihenni lehetne. A táv is hosszú, a verseny ideje közel szokott lenni a kétórás időkorláthoz.”
Valóban, az eddigi öt Szingapúri Nagydíjból mindegyik tovább tartott 1 óra 55 percnél, tavaly pedig két körrel le kellett rövidíteni a távot a kétórás időkorlát elérése miatt. Ez éles váltás azután, hogy a bajnokság előző helyszínén, Monzában a szezon időtartamban legrövidebb versenyét szokták rendezni.
A szingapúri egy utcai pálya a maga nehézségeivel, és az első az idényben, ahol a kört az óramutató járásával ellentétes irányban kell teljesíteni, ami megviseli a pilóták döntően jobbkanyarokhoz szokott nyakát. Ugyanakkor meleg és párás a levegő. „Még úgy is nagy a páratartalom, hogy éjszaka versenyzünk – mondja Massa. – Sokat izzadunk az autóban, és az alacsony tempó következtében kevés levegő hűt bennünket.”
Ami a beállításokat illeti, említésre méltó, hogy Szingapúrban elsősorban a sebességváltó kap extrém terhelést, hiszen sehol máshol nem kell ennyiszer, 70-75 alkalommal váltani körönként, ami a teljes távra kivetítve mintegy ötezer kapcsolást jelent. A bukkanók és a rázkódások növelik a potenciális veszélyforrásokat, csakúgy, mint a tény, hogy rengeteg kanyart kell 1-es, 2-es vagy 3-as fokozatban bevenni, ami a fogaskerekeket veszi igénybe erősen. A fékeknek szintén gyötrő hétvégéje lesz: a sok kanyar sok lassítást von maga után, ráadásul a rövid egyenesekben alig tudnak visszahűlni a fékek elemei.
A motoroknak ellenben könnyebbséget jelent, hogy a körönkénti padlógázos szakaszok aránya legfeljebb 50 százalék körül alakul – ez elmarad a teljes szezonra vetített 60 százalék körüli átlagtól –, és a leggyakrabban a 8 és 13 ezer közti fordulatszám–tartományban forognak. Rémi Taffin, a Renault mérnöke kijelentette, hogy emiatt a csapatok általában olyan erőforrásokat szerelnek az autókba, melyek már az élettartamuk vége felé járnak.
A Pirelli a szuperlágy és a közepes keménységű abroncsokat viszi el Szingapúrba, ahol a puhábbik keverék optimális tapadást biztosíthat néhány körre, a hosszabb etapokon azonban célszerűbb lehet a másik típus használata. Érdekesség, hogy itt az esti időpont következtében a futam előrehaladtával csökkenni szokott az aszfalt hőmérséklete, illetve a tapadást rontják a pályán lévő útfestések és csatornafedelek.
A taktikusoknak alaposan át kell gondolni a haditervet. „A szezonban Szingapúrban a legnagyobb bokszutcai időveszteség, és nagy a Safety Car beküldésének esélye – eddig még egyetlen verseny sem volt nélküle” – emlékeztetett a Williams vezető versenymérnöke, Xevi Pujolar. A kerékcserék nagy időveszteségének oka a szokásosnál hosszabb, 404 méter hosszú bokszutca.
A szingapúri pálya másik sajátossága, hogy a sok intenzív kigyorsítással nagy mennyiségű üzemanyag ég el, ezért itt különösen nehéz tankkal köröznek az autók az első körökben és ez nagy terhelést ró a gumikra.
Közvetítés
Forma–1-es világbajnokság, 13. futam, Szingapúri Nagydíj, szombat: 13 óra, 3. szabadedzés (Digi Sport 1); 16 óra, időmérő edzés (m1, Digi Sport 1). Vasárnap: 15 óra, futam (m1, Digi Sport 1).
A vb állása
Pilóták
1.
Sebastian Vettel
német, Red Bull Racing
222
2.
Fernando Alonso
spanyol, Scuderia Ferrari
169
3.
Lewis Hamilton
brit, Mercedes
141
4.
Kimi Räikkönen
finn, Lotus
134
5.
Mark Webber
ausztrál, Red Bull Racing
130
6.
Nico Rosberg
német, Mercedes
104
7.
Felipe Massa
brazil, Scuderia Ferrari
79
8.
Romain Grosjean
francia, Lotus
57
9.
Jenson Button
brit, McLaren
48
10.
Paul di Resta
brit, Force India
36
11.
Adrian Sutil
német, Force India
25
12.
Sergio Pérez
mexikói, McLaren
18
13.
Daniel Ricciardo
ausztrál, Toro Rosso
18
14.
Nico Hülkenberg
német, Sauber
17
15.
Jean-Eric Vergne
francia, Toro Rosso
13
16.
Pastor Maldonado
venezuelai, Williams
1
Csapatok
1.
Red Bull Racing
352
2.
Scuderia Ferrari
248
3.
Mercedes GP
245
4.
Team Lotus
191
5.
McLaren-Mercedes
66
6.
Force India
61
7.
Scuderia Toro Rosso
31
8.
Sauber F1 Team
17
9.
Williams
1