Sport

Red Bull Romaniacs: Egyre nehezebb

2015.07.16 - 16:29

Már az első offroad-napon belekóstolhattak a motoros versenyzők abba, hogy miért nevezik a világ legnehezebb hard enduro versenyének a Red Bull Romaniacsot.

A nagyszebeni megmérettetésen szerdán, a Lotrului hegy meredek lejtőin kellett felkapaszkodjanak és leereszkedjenek a pilóták, olyan helyeken, ahol azelőtt vélhetően ember még nem járt. Alapos erőnléti felkészülést igényelt az első nap versenytávjának a teljesítése, de a szervezők azt mondják, a neheze még hátra van. Szerdán egy patak medrében kellett felhajtson a mezőny, majd olyan meredek lejtők következtek, ahol a nézők segítségére is szükség volt, hogy feltolhassák a motorkerékpárokat. A kora reggeli rajt után 14 órára várták a mezőnyt a célvonalnál, viszont a 350 motoros közül kevesebb mint hetvenen értek célba kora délutánig. Teljesítette a 135 kilométeres távot a szatmárnémeti Gyenes „Mani” Emánuel is, aki a keddi prológ után a Silver kategória második helyéről vágott neki a terepszakasznak. Románia legjobb terepmotorosa tartalékolta erejét a következő napokra, ugyanakkor a motorja első kerékfelfüggesztésével is gondjai akadtak, így a 13. helyen zárt.

A csütörtöki szakaszt a szervezők „One Day Uphill”-nak, vagyis egy fárasztó napnak nevezték el. Egy, a szerdainál is meredekebb lejtővel kezdődött a speciális szakasz, egy patakvölgyben kellett felkapaszkodjanak, majd a táv végén, Nagyszeben határában, a Szeben folyó felett épített pallón áthajtva értek célba.

Tehát a Lotrului hegységből a Szebeni havasokba érkezett a mezőny, Cód (Sadu) település környékéről vágtak neki a távnak, majd Resinár (Răşinari) és Guraró (Gura Răului) falvak között motoroztak. A műszaki vizsgálatra az Arena Platoş elnevezésű sípályára várták a versenyzőket. A Silver kategória versenytávja csütörtökön 122 km volt. A nem hivatalos eredmények szerint Mani a 14. helyen áll.