Magazin

Red Bull Air Race — Újra a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták

2017.06.27 - 14:41

Idén is a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat hétvégén sorra kerülő budapesti futamán.

A pályát az eddig megszokottak szerint ismét a Duna felett, a Lánchíd és a Margit-híd közötti szakaszon alakítják ki. Besenyei Péter korábbi versenyző, a sorozat egyik ötletgazdája tegnap, az eseménnyel kapcsolatban megtartott sajtótájékoztatón leszögezte, hogy a részt vevő pilóták a világ legjobb műrepülői, nekik nem jelent extra veszélyt a híd.

„Bármi lehet veszélyes, ha nem megfelelő felkészültséggel és rutinnal állunk hozzá. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez egy különleges lehetőség a pilótáknak, egy kis plusz figyelmet is igényel” — jelentette ki.

A két éve visszavonult Besenyei elmondta, hogy hiányzik neki a versenyzés, s nagyon várja a lehetőséget, hogy a viadal előtt kalibrációs repülést végezhessen a pályán, illetve bemutatót tarthasson a közönségnek. A sorozat 2003-as bajnoka bemutatta a repülés során viselt tűzálló overallját is.

Clemens Jaeger repülési és sportigazgató kiemelte, hogy a budapesti futam különleges kihívás a pilótáknak és a szervezőknek is.

„Előbbieknek azért, mert nem csupán a pályára, hanem a Lánchíd alatti átrepülésre is figyelniük kell, nekünk pedig a folyóra telepítés jelent izgalmas feladatokat” — fejtette ki. Hozzátette, ikonikus helyszíne a vb-sorozatnak a magyar főváros, ahonnan a következő versenyhelyszínre, Kazanyba szállítják majd át a repülőgépeket.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy Magyarország már 11. alkalommal rendez futamot a Red Bull Air Race sorozatban.

„Méltán mondhatjuk, hogy ez a világ leglátványosabb futama. A belvárosi viadal kuriózum versenyzőknek, szervezőknek és nézőknek egyaránt” — fejtette ki. Hangsúlyozta, hogy az idény a bajnokság közepén jár, hiszen a nyolc viadalból a negyedikre kerül sor Budapesten.

A kísérőprogramokat követően a szombati szabadedzés 13.50-kor, a selejtező 16 órakor kezdődik. A vasárnapi első fordulóra 14 órától kerül sor, majd 16 órakor kezdődik a legjobb nyolc, 16.30-kor pedig a legjobb négy pilóta vetélkedése.