Sport

Raț az igazgatótanács elnöke

2016.07.20 - 14:28

Catrinel Raț (képünkön) lett kinevezve a Szatmárnémeti FC Olimpia igazgatótanácsának az élére, a megyei tanácsos Alexandru Horváthot választották alelnöknek, a szurkolók képviselőjét, Ciprian Bretant pedig titkárnak. 

Ugyanakkor a keddi gyűlésen hivatalosan is kinevezték csapatmenedzserként a második vonalbeli focicsapathoz Karda Attilát.

Raț elmondta, az Olimpia is aláírta azt a kérvényt, amelyben több Liga 2-es csapat kéri a bajnoki rajt halasztását augusztus elejére, illetve azt, hogy a másodosztályból kiesett alakulatokat ne fogadja vissza a román szövetség.