A rászorultságnak van egy nehezebben észrevehető formája — mondta Szabó M. Rita tartományi főnöknő.

Szabó M. Ritával Páli Szent Vince ünnepe kapcsán beszélgettünk, akinek emléknapját szeptember 27-ére állapította meg az egyház. A szegények és betegek gondozásáról elhíresült szent 1617-ben alapította Franciaországban, az első szeretetszolgálat-központú „Testvérület”-ét. Férfi, majd női szerzetesrendet is alapított, melyek a hadiárvák és szegény családból származó gyerekek felkarolásáról, neveltetéséről is gondoskodtak. Vincét a hívők már életében szentként tisztelték, szeretete és önmaga iránti szigorúsága különös erővel sugárzott belőle. 1660. szeptember 27-én halt meg, 1729 augusztusában boldoggá, 1737-ben pedig szentté avatták.

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek a szent által kidolgozott rendszabályzatot használják. Még jóval szatmári letelepedésük előtt, Németországban vették azt át, és változtatták meg nevüket „Szent Pál Leányai”-ról. Zams-ba, Bécsbe és Szatmárra már így érkeztek: Szent Vince lelkiségében élve és rendszabályzatát követve.

Szabó M. Rita nővérrel, a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek tartományi főnöknőjével az ünnep apropóján beszélgettünk a Rend jelenéről, a segítségnyújtás módszerváltásáról.

— Nővér, hogyan ünnepeltek régen, és hogyan ünnepelnek ma, Páli Szent Vince emléknapján?

— A liturgikus reform után Szent Vince ünnepe átkerült július 19-ről szeptember 27-re, ami a halálának az évfordulója. Az ünneplés módja sokban nem változott. A kezdetektől fogva a nővérek ezen a napon öltöztek be, tettek, újítottak fogadalmat, vagy ülték meg a különböző jubileumokat. Idén három jubiláns nővért is ünnepelünk: ketten hatvanöt éves és egyikük hetvenéves fogadalmát ünnepli. A szentmise a hagyománynak megfelelően a zárdakápolnában lesz, zárt, családias körülmények között.

— Hogyan jellemezné a nővérek, a Rend jelenét?

— Ha három szóban jellemezhetném, azt mondanám, hogy „még épp” és „már”. A feloszlatás előtti múltnak még vannak darabjai a jelenben. Idős nővérekre is gondolok, akik a szétszóratás éveiben kitartottak, a megpróbáltatásokat átélték… Ők még itt vannak közöttünk, de egyre kevesebben, és már egy új kezdet felé, egy új irányba tekintünk azáltal is, hogy megnyitottuk a Boldog Scheffler János Központot. Ez egy más perspektívát nyit a Rend életében.

— Mennyire tud szoros kapcsolatban maradni egy ilyen intézmény a Renddel?

— Az intézményt a Rend maga hozta létre és működteti, és ez a jövőben is így marad. A karizmánknak megfelelően a betegek, elesettek megsegítését tűzte ki célul. Az idős nővérek, akik tevőlegesen már nem tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy ebben a Központban dolgozzanak, imahátteret biztosítanak, azzal támogatják a mi munkánkat. Ketten dolgozunk itt, nap mint nap a Rendből, és a civil munkatársak azok, akik segítenek nekünk. Közösen próbáljuk továbbvinni azt az örökséget, lelkiséget, amelyet kaptunk elődeinktől.

— A Rend több mint százéves szatmári múlttal, a segítségnyújtásban nagy tapasztalattal rendelkezik. Ebben a modern megváltozott világban mennyiben finomodnak a szeretetszolgálat módszerei?

— A Boldog Scheffler János Központ megindításával egy külső impulzust vizsgáltunk meg, gondoltunk át, tettünk magunkévá, ami valóban beleillik rendünk karizmájába. Újra kellett gondolnunk, mit jelent ma a szegénygondozás, a beteggondozás. Naponta élelmet adni, anyagiakkal támogatni szép és fontos, de a rászorultságnak van egy egészen más, kifinomult és nehezebben észrevehető formája. Olyan gyerekekre gondolok, akik egyébként egészségesnek látszanak, de a fejlődésük mégsem megfelelő. Nehéz sorsú gyermekek, akiken lehet segíteni, hogy életük szebb és teljesebb legyen. Terápiákat nyújtunk, amelyekkel javíthatunk életminőségükön. Felnőttként egészen másként élhetnek majd, ha a központunk kezeléseit igénybe veszik. Így próbálunk segíteni, így élünk, és így visszük tovább a Rend karizmáját.

A szatmári nővérek újszerű kezdeményezése Rendjük egyéb országokban működő ágainak is példaértékű, tapasztalatukat gyakran megosztják, kapujuk pedig mindig nyitva áll.

Józsa János