Szatmárnémeti

Rászorulók karácsonyát szervezi a Maurer Alapítvány

2022.11.14 - 17:28
A szatmárnémeti Maurer Alapítvány adománygyűjtési akcióba kezdett, az ünnepek előtti időszakba tervezett szétosztással szebbé tennék a nehéz sorsú családok karácsonyát.

Kezdődik a karácsonyváró időszak, adománygyűjtésbe kezdett a Maurer Alapítvány, hogy karácsony előtt, a saját adományai mellett minél több más adományozó felajánlását is szétoszthassák önkénteseik a szatmárnémeti és szatmári rászorulók között.

Tartós élelmiszerek, játékok

A kampány ideje alatt elsősorban száraztésztát, konzerveket, cukrot, édességet, lisztet, étolajat, rizst várnak az élelmiszercsomagokba, de bármilyen játékot vagy egyéb dolgot, amit el lehet juttatni a rászorulóknak, szívesen fogadnak a következő időszakban az alapítvány székhelyén, Szatmárnémetiben, a George Coşbuc utca 4/A szám alatt, a Groupama épületben.
Ugyanitt a kenyeres doboz is a helyén van, bármikor elérhető, aki tehát pékárut ajánlana fel a karácsonyi csomagoktól függetlenül, a nap, vagy az éjszaka bármelyik órájában megteheti.

A szegények még szegényebbek lettek

„Tavaly és tavalyelőtt a koronavírus-helyzet miatt éreztük úgy, hogy nagyobb szükség van az adományokra mint bármikor —  mondta el Maurer Róbert az alapítvány elnöke — , de idén, a háború okozta élelmiszerválság és az óriási drágulások miatt a helyzet még inkább megkívánja a segítségnyújtást. Az infláció mindig a legszegényebbeket sújtja leginkább, az élelmiszer-drágulást az amúgy is a legrosszabb helyzetben lévők érzik meg leginkább.”

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tirolból érkezett adomány idősotthonnak

Újabb nemzetközi segítség Szatmár megyének.
Szatmárnémeti

Változik a buszmenetrend szombaton

Január 24–én délelőtt a kis egyesülési parádé és ünnepség miatt „zárva lesz” az A.I. Cuza (Eötvös) utcai buszmegálló.
Szatmár megye

Vízkereszt: zárul karácsony, kezdődik a farsang

A vízkereszt, vagy háromkirályok napja a keresztény világ egyik legősibb és legjelentősebb ünnepe, a farsang kezdete, amelyhez számtalan néphagyomány kapcsolódik.