Hibátlanul menetel a Szatmárnémeti ADEP–VSK női röplabdacsapata a felnőttek másodosztályos bajnokságában, szombaton Karánsebesen taroltak Adrian Pricop edző tanítványai.
Ezúttal szorosabb, fordulatosabb szettekben győztek a szatmári lányok: az elsőben hárommal, a másodikban hattal, az utolsóban pedig négy ponttal nyertek. A mindent eldöntő harmadik szettben 10–2-es hátrányból 16–16-ra egyenlítettek a szatmáriak, innen nyertek 25–21-re. „Kissé ellazultak a lányok az utolsó menet előtt, és a gyenge kezdés miatt majdnem elúszott a szett. Szerencsére időben sikerült felrázni őket és a harmadik szett után lezártuk a meccset” – nyilatkozta lapunknak Pricop.
Az ADEP–VSK zsinórban a harmadik bajnoki találkozóját nyeri szettvereség nélkül. Ezzel az egyetlen másodosztályos csapat, amely az eddigi összes bajnokiját 3–0-s győzelemmel zárta.
Szombaton a Kolozsvári CSU látogat Szatmárnémetibe és újabb győzelemmel az ADEP–VSK végleg eldönti az A2 Nyugati Csoport első helyének a sorsát.
Női röplabda, A2–osztály, Nyugati Csoport, 3. forduló
Karánsebesi Banatul SK – Szatmárnémeti ADEP–VSK 0–3 (22:25, 19:25, 21:25).
ADEP–VSK: Alexandra Mişca, Adriana Matei, Ács Natália, Adreea Maxim, Vaida Beáta, Denisa Mocar, Ádámcsik Daiana, Molnár Alexandra, Angelica Podină.