Óriási meglepetés a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjában: a címvédő, csoportelsőként már előzőleg továbbjutó Real Madrid a Santiago Bernabéu Stadionban szenvedett nagyon kínos, 3–0-s vereséget a CSZKA Moszkvától.
Ez a Real európai kupatörténetének legsúlyosabb hazai kudarca. Ugyanakkor a Real 2008–2009 óta először kapott ki csoportkörben mindkétszer ugyanattól a csapattól. Az orosz együttes így sem tudta megszerezni a kvartett harmadik helyét, mert a Viktoria Plzen 2–1-re legyőzte az AS Romát, így a csehek jutottak az Európa Ligába.
Nem történt viszont meglepetés az F-csoport utolsó, hatodik fordulójában: a favorit Manchester City az élen zárt a négyesben, miután hazai pályán 2–1-re nyert a Hoffenheim ellen. A kvartett másik összecsapásán a Lyonnak elég volt egy iksz is a Sahtar Donyeck vendégeként, hogy 16. csapatként a nyolcaddöntőbe jusson – az ukránok harmadikként az EL-ben folytathatják, míg a Hoffenheim negyedikként búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól.
Az Ajax a 13. percben hátrányba került a Bayern München ellen az E-csoport utolsó játéknapján, aztán a második félidőben fordított, majd ugyanezt megtették a bajorok is. A vége 3–3 lett, ami azt jelenti, hogy a német bajnok a csoportelső. Az AEK Athén a hatodik csoportmérkőzését is elveszítette, ezúttal a Benfica otthonában kapott ki.
Az Ajax egyébként 1997 óta maradt először veretlen odahaza 14 mérkőzésen át, amióta Johan Cruyff nevét felvette az Aréna, nem látott Ajax-verést a gyep.
A H-csoportban mindkét továbbjutó csapat kikapott: a Juventus a Young Boys otthonában, míg a Manchester United a Valencia vendégeként szenvedett vereséget, de mindez semmit sem változtatott a táblázat végső állásán.
Így kialakult a legjobb tizenhat mezőnye a BL-ben, december 17-én pedig kisorsolják a nyolcaddöntő párosítását. Négy angol, három-három spanyol és német, két-két olasz és francia, továbbá egy-egy holland és portugál csapat folytatja az egyenes kieséses szakaszt, amelynek első mérkőzéseit február 12-én és 13-án rendezik.
Bajnokok Ligája, csoportkör, utolsó forduló
E-csoport
Ajax – Bayern München 3–3 (Tadics 61. perc, 81. – a második 11-esből, Tagliafico 90+5., illetve Lewandowski 13., 87. – a második 11-esből, Coman 90.; kiállítva: Wöber 67. perc, illetve Th. Müller 75.)
Benfica – AEK Athén 1–0 (Grimaldo 88. perc; kiállítva: Galanopulosz 87. perc – AEK).
1
Bayern
6
4
2
0
15–5
14
2
Ajax
6
3
3
0
11–5
12
3
Benfica
6
2
1
3
6–11
7
4
AEK
6
0
0
6
2–13
0
F-csoport
Sahtar Donyeck – Olympique Lyon 1–1 (Júnior Moraes 22. perc, illetve Fekir 65.)
Manchester City – Hoffenheim 2–1 (Sané 45+1., 61., illetve Kramaric 15. – 11-esből).
1
City
6
4
1
1
16–6
13
2
Lyon
6
1
5
0
12–11
8
3
Sahtar
6
1
3
2
8–16
6
4
Hoffenheim
6
0
3
3
11–14
3
G-csoport
Real Madrid – CSZKA Moszkva 0–3 (Csalov 37. perc, Scsennyikov 43., A. Sigurdsson 73.)
Viktoria Plzen – AS Roma 2–1 (Kovarík 62., Chory 72., illetve Cengiz Ünder 68.; kiállítva: Pellegrini 90+2. perc – Roma).
1
Real
6
4
0
2
12–5
12
2
Roma
6
3
0
3
11–8
9
3
Plzen
6
2
1
3
7–16
7
4
CSZKA
6
2
1
3
8–9
7
H-csoport
Young Boys – Juventus 2–1 (Hoarau 30. perc, 68. – az elsőt 11-esből, illetve Dybala 80.)
Valencia – Manchester United 2–1 (Soler 17., Ph. Jones 47. – öngól, illetve Rashford 87.).
1
Juventus
6
4
0
2
9–4
12
2
Manchster United
6
3
1
2
7–4
10
3
Valencia
6
2
2
2
6–6
8
4
Young Boys
6
1
1
4
4–12
4
Továbbjutók a BL nyolcaddöntőjébe
FC Barcelona, Borussia Dortmund, Paris Saint-Germain, FC Porto, Real Madrid, Bayern München, Juventus, Manchester City, Atlético Madrid, Liverpool, AS Roma, Schalke 04, Tottenham Hotspur, Ajax Amsterdam, Manchester United, Olympique Lyon.
Az EL-ben folytatják
FC Bruges, Napoli, Galatasaray, Internazionale, Viktoria Plzen, Benfica, Valencia, Sahtar Donyeck.