Úgy tudjuk, Valeriu Neagu azért ragaszkodott Kelsey Domiana Levington Simons szerződtetéséhez, hogy a Szatmárnémeti VSK biztosan legyőzze a sereghajtó, eddig egy győzelemig jutó Rapidot.
A női kosárlabda élvonalbeli bajnokság alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a Rapid csapatát látja vendégül a Both Katalin Sportteremben a Szatmárnémeti VSK.
A fővárosi alakulatnak ez az eddigi leggyengébb idénye, ugyanis mostanig egyetlen mérkőzést, tavaly novemberben, a SCM Craiova elleni idegenbeli találkozót tudta megnyerni. A VSK mégis tart a „vasutasoktól”. Úgy tudjuk, hogy két héttel ezelőtt éppen ezért szerződtettek egy amarikai játékost, hogy biztosítsák a Rapid elleni sikert. Természetesen az indok nevetséges, de a szatmári sajtó kritikája már nem foglalkoztatja a VSK elnökét, Valeriu Neagut, aki továbbra is, szemrebbenés nélkül teszi tönkre a szatmári csapat élsportot. Teheti ezt, ugyanis biztos háttere van a hasonló felfogású Dorel Coica polgármester személyében.
Visszatérve a szombati találkozóra, Kelsey Domiana Levington Simonsszal együtt vagy nélküle, nagy blamázs lenne kikapni hazai pályán a Rapiddal szemben. Igaz, a fővárosi alakulattal mindig látványos, néha szorosabb meccsek is voltak, viszont soha nem tudott győzni a VSK ellen.
A szombati Szatmárnémeti VSK – Rapid találkozó12 órakor kezdődik.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 25. forduló
Szatmárnémeti VSK – Rapid (12 óra)
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC – CSM Târgovişte
Gyulafehérvári CSU – Marosvásárhelyi Nova Vita
Brassói Olimpia – Aradi ICIM
Galaci Phoenix – CSBT Alexandria
Kolozsvári Universitatea – Temesvári Danzio.
Pénteken rendezték
Nagyváradi UCSM – SCM Craiova 77–63.