Időről időre terítékre kerülnek a polgári védelemmel kapcsolatos tudnivalók, legyen szó felszerelésről, vészt jelző és figyelmeztető riasztóberendezésekről (olvasóink talán még emlékeznek a minden hónap első szerda délelőttjén „felbődülő” szirénákra) vagy épp óvóhelyekről. A lakosság védelmét természeti csapások, katasztrófák, robbanások, gázszivárgások, légi támadások esetén szolgáló, föld alatti bunkerek számáról nemrég közölt adatokat az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU), a Szatmár megyében található 59 óvóhely állapotát pedig a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség mérte fel — az eredmény finoman fogalmazva is siralmas.
A fő megyei irányítóközpont óvóhelye a Szatmár Megyei Törvényszék épületének alagsorában van kialakítva, de használhatatlan, mivel az épület földszinti fűtésrendszerének meghibásodása egyszer teljesen eláztatta a bunkert, az átnedvesedett falak bepenészedtek, toxikus gombák szaporodtak el a helyiségben. Csak hajszálnyival jobb a helyzet a pótfőirányítási bunkerben, amely Tasnádon, egy épület alagsorában van — ez penész- és gombamentes ugyan, de komolyabb karbantartásra és alapos takarításra szorul, illetve a szükséges kommunikációs felszerelésekkel is el kell látni. A legjobb állapotban a szatmárnémeti irányítóközpont van a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház alatt, rendbe téve, működőképes műszaki felszereléssel ellátva. A katasztrófavédelem ugyanakkor emlékeztet arra is, hogy a megyei tanács finanszírozásának jóvoltából már zajlik az új, fő megyei irányítóközpont kialakítása a tűzoltólaktanya melletti épületben.
No de nézzük, mi a helyzet az 59 lakossági óvóhellyel — ezek többnyire tömbházak pincéiben, közintézmények és gazdasági egységek alagsoraiban lettek kialakítva, és szükség esetén körülbelül 30 000 ember találhat menedéket bennük. A legtöbb (23) Szatmárnémetiben található, s java részük a lakótelepi tömbházak alatt húzódik, viszont a pince- és tárolókialakítások, illetve tömbházszigetelések következtében szinte mindenhonnan eltűntek a polgári védelem szimbólumai (narancssárga négyzetben kék háromszög), amelyek jelzik, hová is lehet menekülni baj esetén; ám ez még a legkisebb baj, ugyanis a legtöbb bunkert fel kellene újítani és rendbe kellene tenni. Furcsa módon Nagykárolyban csak három, Tasnádon pedig két óvóhely van, a többi 31 pedig a különböző vidéki településeken szétszórva — ám hogy anno milyen elgondolás alapján jelölték ki ezen településeket, abban semmi logika nem találtatik: például az egész Avasban, beleértve Avasfelsőfalut is, egyetlen bunker sincs, mint ahogy nincs Szatmárnémetiből kiindulva a Szamos mentén sem (Szatmárpálfalván, Ombodon, Pettyénben, Dobrácsapátiban, Szamoskóródon, Kiskolcson, Nagykolcson, Szamoskrassón, Szamoslippón, Szamosborhídon, Szamosveresmarton), pedig ott igencsak nagy a népsűrűség, és egymást érik a falvak.
Mint megkeresésünkre a katasztrófavédelem elmondta: nyilvántartásukban csak a közóvóhelyek szerepelnek, s bármilyen baj esetén óvóhelynek minősülnek a magánházak pincéi is — egyébként azt semmiféle kritérium nem szabályozza, kategorizálja, hogy ezen, amúgy nem túl nagy befogadóképességű közóvóhelyeken kik élveznek elsőbbséget (idősek, betegek, gyermekek); a riasztást követően érkezők mindegyikét beengedik, amíg meg nem telnek, aztán a következő óvóhelyre irányítják az embereket.
Azt viszont elvileg törvény szabályozza, hogy a bunkereket megfelelő, használható állapotban kell tartania annak az intézménynek, lakóközösségnek, amelynek az alagsorában található, s ennek elmulasztásáért a katasztrófavédelem bírságot is kiróhatna — de csak különleges vagy veszélyhelyzet esetén, s mivel most egyik sincs, az ellenőrzéseket követően a felügyelőség munkatársai csak a figyelmet hívhatták fel az adott óvóhely rendbe, használhatóvá tételére.

Szabó Kinga Mária