Egészség

Rákot okoznak a forró italok

2016.12.05 - 18:30

A forró italok jelentős mértékben növelhetik a rák kockázatát. De ezen kívül is egy sor kellemetlen hatásuk van a szervezetünkre. Mivel télen hajlamosabbak vagyunk meleg folyadékokkal magunkba dönteni, érdemes végiggondolni, hogy nem ártunk-e ezzel magunknak. Sorra vesszük a legfontosabb veszélyeket.

Azoknál az embereknél, akik rendszeresen forró (65 Celsius foknál melegebb) folyadékokat fogyasztanak, nagyobb valószínűséggel alakul ki rák az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) adatai alapján. A kávét, a teát és egyéb meleg italokat, ha az említett küszöbérték feletti hőmérsékleten fogyasztjuk, akkor megégethetik a nyelőcsövünket, és ez az a forrázás úgy tűnik, hogy a rák fontos kiváltó oka lehet a két szervezet jelentése szerint. A kapcsolat a forró italok és a rák között hasonlóan működik, mint az alkoholfogyasztás és a nyelőcsőrák esetében, amely a nyolcadik legelterjedtebb rákfajta a világon. Az alkohol károsítja a torok és a nyelőcső hámsejtjeit, s a forró italoknál is hasonló a helyzet. A tudósok végül is arra az álláspontra helyezkedtek, hogy - bár perdöntő bizonyítékok nincsenek - az állandó sérülések (például azok, amelyeket a rendszeresen ismételt kávézás vagy teázás közben lehet szerezni) és a nyomukban járó regenerációs kényszer miatt a sejtek végül hibásan reprodukálják magukat, s ezzel elindul a rákos folyamat. A helyzeten ronthat, ha a sérült hámfelületet rákkeltő anyagok érik. Például dohányfüst vagy a forró ital után alkohol.

Forró víz emelheti a szervezet ólomszintjét

Sokan vízmelegítés helyett a forró vizes csapot használják, mert az egyszerűbbnek tűnik. Csakhogy ez a meleg csapvíz káros lehet az egészségre, mert sokkal nagyobb mennyiségű ólmot tartalmaz, mint a hideg víz. Ez elsősorban ott jelent problémát, ahol a régi vízvezetékek ólomból készültek. Azaz a meleg vizet csak mosdásra érdemes használni.

Kiszáradást okozhat a forró ital

Ha testgyakorlás közben a folyadékveszteséget meleg italokkal pótoljuk, akkor valószínűleg kevesebbet fogunk inni. Ennek az a magyarázata, hogy meleg italból kevesebbet tudunk meginni, s így lehet, hogy a bevitt folyadék nem éri el a szükséges mennyiséget. A Massachusetts Institute of Technology vizsgálatai szerint edzés közben a 10-15 Celsius fokos víz fogyasztása az ideális, mert gyorsabb ütemben szívódik fel a meleg viznél, s így hatékonyabb a kiszáradás ellen.

A túl forró ital csökkentheti az ivás örömét

Forró italok (tea, forró csokoládé, kávé sőt forralt bor) olyan hőmérsékleten fogyaszthatók a legnagyobb élvezettel, amikor az ízérzékelés még nem csökken, illetve nem vagyunk kitéve a forrázásos égési sérüléseknek tyleri University of Texas tanulmánya szerint. A kutatók felfedezték, hogy az optimális ízlelési hőmérsékletet körülbelül 57,8 Celsius fok.

A meleg ital csökkenti az állóképességet

Aki rendszeresen jár edzőterembe, vagy kitartást követelő sportot űz, annak figyelnie kell az elfogyasztott ital hőmérsékletére, mert a túl meleg folyadék bevitele aláássa az állóképességet. A University of Birmingham kutatásai ezt a megfigyelést tudományos kísérletekkel is alátámasztották kerékpárosok teljesítményének elemzésével. A tanulmány kimutatta, hogy a 4 Celsius fokos ivóvíz jelentősen javította az állóképességet és lehetővé tette a kerékpárosok hosszabb ideig tartó mozgását már a 19 fokos vízzel szemben is.