Rajz- és esszéíró pályázatot hirdet Kárpát-medencei magyar fiatalok számára a magyar címer és zászló megünneplésére a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Február 20. a beküldési határidő.
A magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául március 16-át jelölte ki, ebből az alkalomból és a nemzeti összetartozást hangsúlyozva idén Az én hősöm, valamint A magyar zászló és címer kategóriában várja általános és középiskolások, valamint egyetemi hallgatók esszéit és rajzait az intézet — közölte a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) az MTI-vel.
A rajzpályázatra nevezők a magyar zászlót és címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, valamint saját hősábrázolásukat bármilyen rajz-, grafikai, kollázs- vagy festészeti technikával megjeleníthetik. A benyújtott pályamunkák anyaga papír, karton, farost vagy vászon lehet.
Az esszé műfajban pályázók a magyar zászlót és címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit vagy a velük összefüggő történelmi eseményt, illetve történelmi személyiség életét, valamint saját hősüket 4–10 ezer leütésben jeleníthetik meg.
A beküldési határidő mindkét kategóriában február 20. éjfél, a rajzokat postai úton a Nemzetstratégiai Kutatóintézetbe, az esszéket az [email protected] címre várják.
Az alkotásokat műfajonként és kategóriánként bírálják el, a kategóriák első három helyezettje tárgy-, illetve könyvjutalomban részesül.
A rajzpályázat zsűrijét Jankovics Marcell grafikusművész, filmrendező vezeti, mellette Somogyi Győző festő- és grafikusművész, Rényi Krisztina grafikusművész, Molnár János festő- és grafikusművész, illetve Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója foglal helyet az ítészek között, az esszépályázat alkotásait pedig Takaró Mihály író, irodalomtörténész elnöklésével bírálják el.
A pályázat eredményét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet honlapján teszi majd közzé, a díjátadó ünnepséget március 16-án tartják. További részletek az nski.hu oldalon olvashatók.