Sport

Rájátszás: kezdődhet a tízből tíz?

2016.04.07 - 18:06

Szombaton délben az Arad megyei Pankotán játszik a FC Olimpia labdarúgócsapata. A két együttes legutóbbi pankotai találkozóján a sárga-kékek 1–0-ra nyertek, a visszavágón ikszeltek.

Nehéz feladat előtt áll Mircea Bolba edző legénysége: a Szatmárnémeti FC Olimpia meg akar menekülni a kieséstől. A másodosztályos rájátszás ezen a hétvégén kezdődik, a szatmári legények pedig az alsóházban, kiesőhelyről kezdik a küzdelmeket. A klub vezetősége – és a szurkolók is – pedig azt várja el, hogy az FC Olimpia elkerülje a veszélyzónát, hogy a következő idényt is a második vonalba kezdhesse.

Bolba korábban azt mondta, hogy tízből kilenc meccset meg kell nyerni a biztos bennmaradáshoz. Viszont jobb a biztosra menni, és mindent lehetséges pontot begyűjteni. Ehhez elvileg adott a keret, hiszen állítólag rutinos játékosok jöttek a csapathoz télen. Buhăescut és Bratától eddig ebből majdnem semmit sem láttunk. Talán itt lenne az ideje, hogy megmutassák, tudnak focizni. Ráadásul utóbbi szatmári születésű, így lehetne benne egy kis büszkeség is. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a szatmári focisták büszkék voltak akkor, ha magukra ölthették a megye élcsapatának a mezét. Ez talán kihalt a mai szatmári focistákból, hiszen a hazatérő nagynevű játékosok is csak „pihenőállomásként” tekintenek az Olimpiára. A pályán nyújtott teljesítményből ugyanis arra következtethetünk, hogy a fizikai és taktikai edzéseken nem végeznek odaadó munkát. Vagy lehet, hogy ez a maximum, amit nyújtani tudnak, és ezért nem kapkodnak utánuk a román élvonal klubjai.

A fentebbiekben saját meglátásokról és véleményről írtam, szó sincs ironizálásról. A szatmári adófizetők pénzéből finanszírozott klubtól kapják búsás fizetéseiket, így egyértelmű, hogy az elvárások is nagyobbak.

Visszatérve a rájátszáshoz, el kell mondani, hogy szombaton délben Pankotán játszik a szatmári együttes. A két csapat eddig hat alkalommal találkozott. Kétszer a harmadik vonalban, négyszer a másodosztály alapszakaszában. Jó előjel lehet, hogy a legutóbbi pankotai meccsen, tavaly október 17-én az Olimpia 1–0-ra nyert. Ez volt egyébként a szatmáriak egyetlen ottani sikere, ugyanis a harmadosztályos odavágón (2012), és az elmúlt szezonbeli, második vonalbeli visszavágón is 1–0-ra győzött a Șoimii. A mérleget viszont az Olimpia oldalára billen: 3 győzelem 1 döntetlen és 2 vereség a pankotaiak elleni bajnoki meccsek összesítése, 6–4 a gólok különbsége. Az egyetlen döntetlen éppen a legutóbbi találkozón született, alig egy hónappal ezelőtt: március 12-én 1–1 lett a szatmári bajnoki végeredménye. Az volt Csik Tibor utolsó mérkőzése az Olimpia vezetőedzőjeként, azóta Bolba „vezényel” a kispadról. A váltást követő „sokk” azonban nem következett be a csapat öltözőjében, hiszen a legénység ugyanolyan gyengén teljesít. Másfél hete megkérdeztük az új vezetőedzőt egy sajtótájékoztatón, hogy milyen erőnléti és taktikai állapotban vette át a csapatot, de a szakember nem akart válaszolni. Annyit mondott: „Mélyponton vagyunk, és nem látom a kiutat, nincs ötletem, mit tehetnék ezzel a csapattal.”

Az elmúlt hétvégén szabadnapos volt az Olimpia, a csapat pedig a klub ifijeivel és az elitligás Nagykárolyi Victoriával játszott barátságos meccseket. 1–0-ra és 8–0-ra nyertek, amiből csak arra lehet következtetni, hogy a szatmári másodosztály alakulat játékosai még tudnak gólokat rúgni. Erre a „zsetonra” lesz szükség holnap délben, az Arad megyei meccsen is, ugyanakkor bízunk abban is, hogy végre a kapusok is teljesítenek majd, hiszen a Băican, Șuta páros az elmúlt kilenc mérkőzés mindegyikén kapott gólt, összesen 22 alkalommal rezdült meg ezeken a bajnoki találkozókon az Olimpia hálója. Legutóbb november 21-én, az alapszakasz 15. fordulójának mérkőzésén nyert az Olimpia nullára, a Nagyváradi FC Bihor otthonában (végeredmény 5–0).