Belföld

Rafila: az átláthatóság és az őszinte kommunikáció elengedhetetlen a hatóságokba vetett bizalom visszanyeréséhez

2021.11.25 - 19:33

Rafila azt ígérte, minden érintett felet be fognak vonni a döntéshozatalba, az egészségügyi minisztérium ezután nem "önkényesen" hozza majd a döntéseket, hanem egy "részvételi mechanizmus" alkalmazásával.

Az új miniszter leszögezte, nem érdekli a minisztériumnál dolgozók politikai hovatartozása, szakmai és emberi kvalitásaik a fontosak.

Alexandru Rafila elmondta, nagyon megérintette, hogy az elmúlt időszakban naponta több száz halálos áldozatot követelt a koronavírus Romániában. "Hihetetlennek tűnik, hogy egy uniós országban a legmagasabb a halálesetek lakosságarányos száma. Mindent megteszünk azért, hogy ez ne ismétlődjön meg, és hogy reményt adjunk az embereknek, hogy 2022-ben megtaláljuk a normalitáshoz vezető utat" - fogalmazott.

A tárcavezető köszönetet mondott az egészségügyi minisztériumot az elmúlt időszakban ideiglenesen vezető Cseke Attilának komolyságáért és szakmaiságáért. Szavai szerint Cseke sok fontos dolgot tett, még ha nem is kommunikálták ezeket minden esetben.

Cseke Attila rámutatott, "nagyon-nagyon nehéz volt" az ügyvivő egészségügyi miniszteri megbízatása. A fejlesztési tárca vezetője sok sikert kívánt az új egészségügyi miniszternek, és meggyőződését fejezte ki, hogy Rafila nagyon jól fogja kezelni a román egészségügyi rendszer óriási kihívásait. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Romániai kórházakban fognak kezelni palesztin gyerekeket

Alexandru Rafilă kijelentette, hogy romániai egészségügyi intézményekben fognak kezelni palesztin gyerekeket, akik az izraeli hadsereg Gázai-övezetet érintő támadásaiban megsérültek.
Belföld

Rafila: egészségügyi ellátásra jogosultak a Romániába érkező ukrán állampolgárok

A Románia területére érkező ukrán állampolgárok jogosultak bármilyen típusú orvosi ellátásra - közölte pénteken az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila az Ukrajnát ért katonai agresszió miatt létrejött kormányszintű különleges munkacsoport (task-force) ülését követően nyilatkozott erről.
Belföld

Rafila: nem szűnik meg a kötelező maszkviselés szabálya a zárt terekben, tömegközlekedési eszközökön, piacokon

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter leszögezte szerdán, hogy a hatóságok semmiképpen sem fogják feloldani a zárt terekben, tömegközlekedési eszközökön és zárt piacokon érvényes maszkviselési kötelezettséget.