Belföld

Rafila: a törvény továbbra is előírja a védőmaszk viselését minden zárt térben

2022.02.16 - 12:33

Alexandru Rafila annak kapcsán beszélt erről, hogy kedden az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek ítélte a maszkviselést a köztereken, bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön és a munkahelyen kötelezővé tevő 2020/192-es sürgősségi kormányrendeletet.

A tárcavezető a kormányülésen rámutatott, mindenki várja a taláros testület döntésének indoklását, de addig is megvizsgálták a hatályos jogszabályokat, és az 55-ös törvény világosan előírja, hogy a védőmaszk viselése kötelező minden zárt térben, a tömegközlekedési eszközökön és a fedett piacokon is.

A miniszter hangsúlyozta, a maszkviselés nem tekinthető korlátozásnak, az intézkedés a járvány terjedésének megelőzését, lassítását szolgálja. "Az egyéni védekezés mind saját személyünk, mind a velünk kapcsolatba kerülők érdekében fontos" - fogalmazott, hozzátéve, "ha a törvényi keret megköveteli", a kormány újabb jogszabályokat fogad el az emberek egészségének védelme érdekében.

Rafila ismét nyomatékosította, hogy a lazító intézkedések bevezetését a járványügyi mutatók alakulása szabja meg. Mint mondta, szerdán az új esetek száma tovább csökkent ugyan, az elhalálozásoké és az intenzív terápiás ellátásra szorulóké azonban továbbra is nagy, ami az elmúlt hetekben jegyzett magas napi esetszámok következménye. Az esetleges lazítások csak akkor jöhetnek szóba, amikor a járvány közösségi terjedésének lassulása mellett csökkenni fog a Covid-osztályokon és főleg az intenzív osztályon kezelt páciensek száma - tette hozzá. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Súlyosbodik a kiskérődző-pestisjárvány

Emberre nem terjed, de elpusztítja a kecske- és birkaállományokat.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.