Június 10–én, azaz ma a képviselőház döntő házként elfogadta az RMDSZ javaslatát, és 17 alapélelmiszer árréskorlátozása érvényben marad 2026 végéig.
A Kolcsár Károly, Könczei Csaba és Magyar Lóránd-Bálint RMDSZ–es képviselők által benyújtott javaslatot a képviselőház mezőgazdasági bizottsága pár nappal korábban már megszavazta — az intézkedés fenntartása szükséges az agrár-élelmiszeripari piac egyensúlyának megőrzéséhez, valamint a fogyasztók védelméhez a továbbra is magas inflációs környezetben. Nem mellesleg tavaly szeptemberben ugyancsak az RMDSZ árrésstophoz való ragaszkodásának eredményeként hosszabbították meg azt.
A dokumentum szerint a szabályozás célja az élelmiszerpiacon jelentkező kedvezőtlen hatások mérséklése vagy megszüntetése, a romániai mezőgazdasági termelés stabilitásának biztosítása, továbbá a növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságok, illetve a hazai élelmiszer-feldolgozók versenyképességének megőrzése. A kormányzat emellett a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítását és a lakosság vásárlóerejének csökkenéséből eredő problémák enyhítését is az intézkedés indokai között említi. A hatóságok szerint a jogszabály megfelelő jogi keretet teremt az infláció és a piaci torzulások negatív következményeinek kezelésére, valamint a fogyasztók védelmére az agrárpiac kedvezőtlen alakulásával szemben.
„A jelenlegi gazdasági helyzetben fontos, hogy megőrizzük azokat az intézkedéseket, amelyek kiszámíthatóbbá teszik a mindennapi kiadásokat és hozzájárulnak a lakosság terheinek csökkentéséhez. A ma elfogadott intézkedés célja, hogy fékezze az árak növekedését, megőrizze az emberek vásárlóerejét, és továbbra is megfizethető áron biztosítsa a legfontosabb élelmiszereket” – emelte ki Magyar Lóránd Szatmár megyei parlamenti képviselő, a mezőgazdasági bizottság tagja.
Ezek a termékeket védi továbbra is árrésstop:
01. 300-500 grammos fehér kenyér,
02. 1,5 százalék zsírtartalmú tehéntej (1 l) (kivéve UHT),
03. sós túró (telemea),
04. tehéntejből készült, 3,5 százalék zsírtartalmú joghurt,
05. 000-s fehér búzaliszt (1 kg),
06. kukoricadara (1 kg),
07. M méretű tyúktojás,
08. napraforgóolaj legtöbb2 literes kiszerelésben,
09. friss csirkehús: egész csirke, csirkeszelet, egész csontos csirkecomb és csirkeszárny,
10. friss sertéshús: sertéshús, csontos és csont nélküli sertéscomb, sertéslapocka,
11. ömlesztett friss zöldségek: paradicsom, hagyma, uborka, szárazpaszuly, murok, fehér és piros paprika, fokhagyma,
12. friss gyümölcsök: piros és golden alma, szilva, körte, csemegeszőlő,
13. fehér krumpli,
14. kristálycukor (répából),
15. 12 százalék zsírtartalmú tejföl,
16. vaj (maximum 250 grammos kiszerelésben),
17. szilvalekvár (legtöbb 350 grammos kiszerelésben).
A törvénytervezet a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után lép hatályba.
Szabó Kinga Mária