Külföld

Putyinnal tárgyal telefonon az ukrajnai válságról és Kelet-Európába látogat a brit miniszterelnök

2022.01.29 - 10:57

A Downing Street szóvivője egyelőre nem részletezte, hogy Johnson mely országokat keresi fel a térségben, de úgy fogalmazott: a brit kormányfő egyidejű célja a diplomáciai erőfeszítések felgyorsítása és "az elrettentetés fokozása", annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a vérontás Európában.
    A miniszterelnöki hivatal illetékese szerint Putyinnal tartandó megbeszélésén Johnson megerősíti azt a londoni álláspontot, hogy Oroszországnak "hátra kell lépnie egyet", és diplomáciai erőfeszítéseket kell tennie.
    Mindeközben Oroszország londoni nagykövetsége közölte, hogy Moszkvába látogat Liz Truss brit külügyminiszter.
    A Twitteren szombaton megjelent bejelentés szerint Truss két héten belül utazik az orosz fővárosba.
    A tájékoztatás szerint a látogatás időpontjáról már megállapodás született, de a dátumot az orosz nagykövetség nem ismertette.
    A Downing Street szombati beszámolójában szerepel az is, hogy e jelentős brit diplomáciai kezdeményezések előzményeként Johnson felkérte a brit védelmi és biztonsági szolgálatok vezetőit további európai védelmi-katonai opciók fontolóra vételére, és a londoni védelmi minisztériumban tartott minapi találkozón a brit hadvezetés számos lehetőséget terjesztett elő "a fokozódó orosz agresszió" veszélyének enyhítésére a térségben.
    E lehetőségek között szerepel további alakulatok telepítése és a NATO védelmi képességének erősítése. A brit miniszterelnök a hétvégén mérlegeli ezeket a lehetőségeket - fogalmazott a Downing Street szóvivője.
    A londoni kormányfői hivatal illetékese szerint Boris Johnson következetesen azt a véleményét hangoztatja a partnerekkel tartott tárgyalásokon, hogy az elrettentés és a diplomácia elegyének sikeres alkalmazása nélkül több ezer emberélet veszhet oda az orosz-ukrán határ mindkét oldalán.
    A brit miniszterelnök erre a veszélyre már a londoni alsóházban e héten tartott felszólalásában is felhívta a figyelmet. Az orosz-ukrán válságról tartott tájékoztatójában Johnson úgy fogalmazott: az ukránok készek felvenni a harcot, folyamatosan egyre nagyobb jártasságra tesznek szert a gerillahadviselésben, és ha Oroszország ezt az utat követi, sok orosz édesanya fia nem fog hazatérni.
    Hozzátette ugyanakkor: Vlagyimir Putyinnal tartott legutóbbi megbeszélésén is felidézte, hogy a történelem kritikus pillanataiban Nagy-Britannia és Oroszország mindig egymás mellett állt.
    Annak, hogy mindkét ország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, egyetlen oka van: a szovjet katonák által tanúsított hősiesség a fasizmus elleni, Nagy-Britanniával vállvetve megvívott küzdelemben - mondta alsóházi felszólalásában brit miniszterelnök.
    Hozzátette: hiszi, hogy Oroszország minden félelmére gyógyírt lehet találni, és türelmes, fegyelmezett diplomáciával meg lehet teremteni a kölcsönös biztonságot.
    A Downing Street szombati tájékoztatása szerint ugyanakkor a brit külügyminisztérium hétfőn várhatóan bejelenti szankciós keretrendszerének erősítését, annak érdekében, hogy a szankciókkal Oroszország stratégiai és pénzügyi érdekeltségeit is célba lehessen venni.
    Erre Liz Truss is tett már utalást. A brit külügyminiszter a minap kijelentette: az Ukrajna elleni esetleges orosz katonai akció következményei között olyan összehangolt szankciók is lennének, amelyek az orosz pénzügyi rendszert érintenék.

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Putyin katonai műveletet rendelt el a Donyec-medencében

Különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el Vlagyimir Putyin orosz elnök a Donyec-medencében.
Külföld

Putyin a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság elismerése mellett döntött

A délkelet-ukrajnai szakadár „Donyecki Népköztársaság" és „Luhanszki Népköztársaság" szuverenitásának haladéktalan elismerését jelentette be hétfő esti videoüzenetében Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Belföld

Putyin szerint a Romániába és Lengyelországba telepített amerikai rakétaütegek fenyegetik Oroszországot

A Romániába és Lengyelországba telepített amerikai rakétaütegek fenyegetik Oroszországot - jelentette ki az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tartott keddi moszkvai sajtótájékoztatóján Vlagyimir Putyin.