Szatmárnémeti

Két újabb haláleset

Augusztus 31-én 293 igazoltan koronavírus-fertőzött személyt tartottak nyilván hivatalosan Szatmár megyében — derült ki a közegészségügyi igazgatóság közleményéből.
Szatmárnémeti

Viszlát, nyár!

Az utolsó igazán forró nyári hétvége ért véget tegnap, a meteorológusok szerint nem igazán lesz már strandolásra alkalmas idő ebben az évben, itt az ősz.
Szatmárnémeti

Két díj jött Szatmárra Kisvárdáról

A szombaton, augusztus 29-én tartott záróünnepségen két díjat vett át a Harag György Társulat képviseletében Rappert-Vencz Gábor, a Raszputyin című előadás címszereplője és Sardar Tagirovsky rendező Kisvárdán, a Művészetek Házában.
Szatmárnémeti

Gyilkosság a főtéren

Megrázó gyilkosság történt Szatmárnémetiben: egy 34 éves hajléktalan fiatal megkéselt egy 29 éves erdődi járókelőt a Coposu sétányon pénteken 22.30-kor, aki a kórházba szállítást követően életét vesztette.
Szatmárnémeti

Perelnének a parkolóház ellen

Nem hagyják magukat a Someşul melletti tízemeletesekben lakók, feljelentésekkel és perrel fenyegetőznek, ha a városvezetés továbbviszi az üzletház mögé tervezett parkolóház építésének ügyét.
Szatmárnémeti

Szennyvíztisztító állomások épülnek

Pár napja jelentette be az Apaserv Rt., hogy megvan a 230 millió eurós támogatás a korszerűsítésre, s tegnap már alá is írták az első kivitelezési szerződést, amiben három község érdekelt.
Szatmárnémeti

Kiégett egy tömbházlakás

Kedd este riasztották a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség munkatársait, mert a megyeközpontbeli 16-os lakónegyedben kigyulladt egy negyedik emeleti tömbházlakás.
Szatmárnémeti

Dolgoznak az új központban

Járda- és útburkolat-javítás folyik az új központban és a város több pontján. A központban most a Brâncoveanu iskola mögött dolgoznak, szeptember végéig kell tűrniük a munkazajt a lakóknak.
Szatmárnémeti

Nőtt a gyógyultak és a betegek száma Szatmár megyében

Szatmár megyében augusztus 26-án 107 koronavírus-fertőzésből meggyógyult személyt tartottak számon hivatalosan, mely az előző naphoz képest kettővel több.
Szatmárnémeti

Nem nyilvános a Florisal-akta

A fellebbviteli bíróság tárgyalja május óta a „Florisal kontra Szatmárnémeti” pert, és miután ennek több indoklásában is felmerült egy 114/P/2020 számú perirat, amit a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tárgyal, szerkesztőségünk is kikérte ezt az aktacsomót a DNA-tól.
Szatmárnémeti

Nincs elég tanterem, szűkös a hely

A járványügyi rendelkezések szerint a diákoknak az iskolákban meg kell tartaniuk egymás között az egyméteres távolságot az új tanévben. Az iskolák egy részében nincs elég terem és pedagógus a szabály betartásához. Kérdéses, mi lesz a bentlakásokkal.
Szatmárnémeti

Nincs új fertőzött Szatmárban

Országos viszonylatban továbbra is megyénkben van a legkevesebb koronavírus-fertőzött személy, 246, azaz nem volt újabb megbetegedés az előző naphoz képest.