Hátrányos helyzetű Szatmár megyei fiatalok számára szervez ingyenes vállalkozói képzést az Ages Egyesület HEY pályázatán keresztül, melyre szeptember 28-ig lehet jelentkezni.
Annak érdekében, hogy az éjszakai órákban biztonságosabb legyen az átkelés, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala tizenhárom gyalogátkelőt világított meg 23 darab LED-es lámpatesttel.
Távolról sem az érzékeny búcsú, hanem a vaskosan kampányízű labdaadogatások és fölös no meg viharos szócséplés jellemezte a városi tanács utolsó ülését, de lesz fociakadémia Szatmáron.
Biztonsági okokból, egy esetleges koronavírus-gyanús eset kivizsgálása idejére elmaradnak a Harag György Társulat prózai tagozatának előadásai.
A bejelentés nélküli foglakoztatás Romániában még mindig „divat”. Szatmár megyében az idei év első felében 77 munkaadót találtak, akik 118 személyt foglalkoztattak feketén. Ezen a héten a bejelentett munka előnyeire világítanak rá az ITM szakemberei.
A korábbi évek feszültségei és folyamatos igazgatóváltásai után az elmúlt négy év stabilitást és folyamatos fellendülést hozott a Szatmárnémeti Északi Színház intézményén belül úgy a szakmai munka, mint a nézettségi mutatók terén.
A Nemzeti Összetartozás Évének jegyében, az Iskola Alapítvány szervezésében, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával a hegedűművész szeptember 19-én, este 8 órától a 25 Octombrie téren (új központban) a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia Zenekarával közösen lép színpadra.
Az elmúlt 4 évben az egyik legfontosabb célkitűzésünk volt a közbiztonság fejlesztése. Emlékezzünk csak vissza: az egykori Viktória szálló épületében évek óta bűnözők és prostituáltak tanyáztak. Mi meghoztuk azokat a döntéseket, amelyeket a régi városvezetés nem mert meghozni, vagy nem egyszerűen állt érdekében.
Szatmár megye legtöbb tanintézményében a zöld forgatókönyv szerint kezdődik a tanítás, a sárga forgatókönyvesek közül csak kettőben indokolta ezt a fertőzöttségi ráta, a többiben a helyhiány.
Első számú prioritásunk a „harmadik” Szamos-híd megépítése.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat