Munkamegbeszélést tartott az Északnyugati Fejlesztési Régió képviselőivel a keddi nap folyamán a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal vezetősége, amelyen szóba kerültek a 2014 és 2020 közötti időszakban nyertes pályázatok eredményei, valamint a 2021–2027 közötti periódus várható pályázatai is, tájékoztat a hivatal sajtóosztálya.
Felpörögtek az események: év végére elkészül a szatmárnémeti körgyűrű és az országhatár (M49-es) közötti gyorsforgalmi út műszaki terve a vetési önkormányzat kikötéseivel, javaslataival együtt.
Szatmárnémetiben, a Vasile Lucaciu (Árpád) utca 18. szám alatt március 3-án, szerdán 10 és 14 óra között kihelyezett konzuli napot tartanak a Kolozsvári Főkonzulátus munkatársai, tájékoztatta szerkesztőségünket Veres-Kupán Enikő irodavezető.
Március 15-től kezdődik az oltási kampány harmadik szakasza, amikor már bárki igényelheti a védőoltást életkortól, szakmától, krónikus betegségtől függetlenül — ha a vakcinaellátás a tervek szerint halad, Szatmárban naponta 1000 embert terveznek beoltani.
Reproduktív egészség — te döntöd el, mi a jobb neked! mottóval a reproduktív rendszerhez kapcsolódó fizikai, mentális és társadalmi jólétre irányítja a figyelmet a közegészségügyi hatóság.
A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy a több sebből vérző fiatal sérüléseit egy henger alakú tárggyal okozta az elkövető — a kiérkező mentősök a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba szállították, állapota kielégítő, nincs életveszélyben. Az elmenekült támadót a rendőröknek sikerült előállítaniuk, úgy tűnik, az agresszió féltékenységből történt.
Az utóbbi két év során a svédországi alaptőkéjű Electrolux 10 millió eurót fektetett be a szatmárnémeti gyártási kapacitás bővítésébe, ennek köszönhetően újabb 200 munkahely létesült városunkban, a gyár alkalmazottainak létszáma pedig meghaladja a 900-at — írja szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya.
Megszavazták tegnapi ülésükön a szatmárnémeti tanácsosok a két szatmárnémeti alpolgármestert; az USR-s tanácsosok azt szerették volna kideríteni, kikhez került az új főtéri kockakő és a márvány.
Csütörtökön megnyílt az Aranykapu Kulturális Egyesület által szervezett szabadtéri Kézműves Márciuskakiállítás és -vásár Szatmárnémeti régi központjában, a központi parkban.
Nem lesz márciusi nyitás a szatmárnémeti mozikban, mint ahogy azt a januári vírusvédelmi enyhítések idején remélték az üzemeltetők.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat