Szatmárnémeti

Az EU-s projekteket tekintették át

2021.03.03 - 07:10

Marcel Boloş igazgató, korábbi európai alapokért felelős miniszter a találkozón kifejtette: „Szatmárnémeti 2016-ban a zéróról indult, de ez alatt a pár év alatt bizonyos esetekben sikerült elérni azt a szintet, amelyen a régió nagyvárosai vannak. A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal által leadott pályázatok mind pozitív elbírálást kaptak, ami biztató a jövőre nézve” — mondta.

„Áttekintettük az önkormányzat által megvalósított európai uniós projekteket, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítottunk a következő pénzügyi időszak kiírásaira is, hiszen a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal az uniós források lehívását tekinti a legfontosabb feladatának” — értékelt a találkozó után Kereskényi Gábor polgármester, és megköszönte a fejlesztési régió vezetőjének az eddigi projektek megvalósításához nyújtott segítséget.

Maskulik Csaba városmenedzser elmondta, hogy a hivatal szakemberei már dolgoznak a következő időszak pályázatain, amelyek többek között a közúti infrastruktúra és a tömegközlekedés korszerűsítésére, újabb zöldövezetek kialakítására, az iparik park bővítésére, az oktatási körülmények folyamatos javítására, valamint a szolgáltatások digitalizálására fókuszálnak. SZFÚ

Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Illusztris vendégek a hídavató ünnepségen

Cseke Attila és Kelemen Hunor is itt lesz — a pezsgőt a bal oldali (Independenţei sugárút) hídfőnél bontják pénteken délután.
Szatmárnémeti

Éjszakai kullancsirtás lesz

Május 26–án, hétfőn este tíz órától kezdik a permetezést a szatmárnémeti közterületeken.
Szatmárnémeti

Nem marad betonozott a Ştefan cel Mare utca

Nem végleges ez a burkolat, még sajnos van munkája az utcában a Distrigaznak.