Szatmárnémeti

„Én téged református gimnáziumi diákká avatlak”

2024.11.12 - 19:16

Ünnepélyes keretek között általános iskolai közösségbe vették be az ötödikeseket, Picuravatót tartottak kedd délután a szatmárnémeti Református Gimnáziumban.

Refis szokás szerint a hatodikos diákok szerveztek befogadó ünnepséget a gimnáziumi évfolyamot kezdő ötödikesekkel közösen, a két osztály diákjai, hozzátartozók, pedagógusok és a gimnázium vezetősége november 12-én délután találkoztak az iskola dísztermében.

hirek/2024/11-november/en-teged-reformatus-gimnaziumi-diakka-avatlak-3.JPG

Az egybegyűlteket Varga Szilárd Csaba, a Református Gimnázium iskolalelkésze köszöntötte, olyan példabeszédből idézve, amely szerint a teherviselés képessége Isten adta talentum és amely képességhez iskola és otthon egyaránt megadja a támaszt.

hirek/2024/11-november/en-teged-reformatus-gimnaziumi-diakka-avatlak-2.JPG

Elek Kinga aligazgató arra biztatta a friss Picurokat, hogy induljanak el a mai nap meséjén keresztül és találjanak önmagukra az úton, a nehézségeket vegyék könnyedén, éljék meg játékként az utazást.

Az esemény idején Rédai Gabriella az ötödikesek osztályfőnöke és Erdei – Árva Erika, a hatodikosok nevelője köszöntötték az egybegyűlteket és beszéltek arról, hogyan készültek az ünnepségre.

hirek/2024/11-november/en-teged-reformatus-gimnaziumi-diakka-avatlak-4.JPG

Az ötödikesek a Császár új ruhája című színdarabbal készültek, aztán a Grund című dalt énekelték el gitárkísérettel, majd néptánccsokrot mutattak be. A hatodikosok az Saint-Exupéry-univerzum mondanivalójával fogadták az újakat, azt tanácsolva mintegy útravalóul az ötödikes társaiknak, hogy az alapvető emberi értékekről sohasem szabad megfeledkezni.

hirek/2024/11-november/en-teged-reformatus-gimnaziumi-diakka-avatlak-1.JPG

A délután legünnepélyesebb pillanata a református gimnáziumi diákká való avatás volt, amikor  az „Én téged református gimnáziumi diákká avatlak” jelszóval, fakarddal a kézben fogadták a gimnáziumi évfolyam sorai közé ötödikes társaikat egyenként és külön külön a hatodikosok.

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(A szerző felvételei)
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Új szárny épül a Grigore Moisil iskola számára

Hat osztálynak lesz hely az új épületszárnyban.
Szatmárnémeti

Új iskolaberendezések, kész a negyedik iskolai fogászati rendelő

Kedden nézte át Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester, hogyan zárult az utóbbi évek egyik legnagyobb értékű iskolafelszerelési beruházása.
Szatmárnémeti

Az legendás tornatanár dobott először kosárra

Sportban is felavatták a Református Gimnázium (egykori Kölcsey Ferenc Líceum) felújított sporttermét: ha van, legyen használva is!