Belföld

Nem lett szülői szabadnap az iskolakezdés napja

2026.11.04 - 15:00
Munkáltatóknak okozott volna nehézségeket, megkülönböztetéshez vezetett volna és nem élhetett volna ezzel a gyereket nevelő pedagógus.

A képviselőház szerdán döntő házként elutasította a tanévnyitó napját a szülők számára szabadnappá nyilvánító törvénytervezetet.

A Claudiu-Daniel Catană szociáldemokrata párti szenátor által kezdeményezett tervezet szerint az óvodások, valamint az elemisták és az V-VIII. osztályos tanulók szülei lettek volna szabadnapra jogosultak a tanévnyitó napján.

Érvek mellette

A jogszabályjavaslat indoklásában a politikus azzal érvelt, hogy az első iskolai nap fontos esemény minden család életében, és a gyermekeknek szükségük van arra, hogy érezzék szüleik támogatását ezen a napon. Jelenleg a szülőknek szabadnapot kell kivenniük vagy el kell kéredzkedniük a munkahelyükről, ha részt akarnak venni a tanévnyitón, és sok esetben a munkáltató nem engedi el a szülőt vagy felrója, ha késik – tette hozzá.

Érvek ellene

A parlamenti szakbizottságok (a Munkaügyi és Szociális Védelmi Bizottság, valamint az Oktatási Bizottság) közös jelentése, valamint a parlamenti viták során elhangzott érvek alapján a képviselőház több főbb indok miatt utasította el a tervezetet.
Munkáltatói nehézségek okoz és többletköltségeket jelent. Az olyan ágazatokban, ahol a munka nem szakítható meg (például az egészségügy, a közrend, a közlekedés vagy a folyamatos termelésű iparágak), a kötelező szabadnap komoly logisztikai gondokat és extra költségeket jelentett volna a munkaadók számára.

Megkülönböztetéshez vezetett volna és munkahelyi feszültségeket okozott volna. A javaslat bírálói azzal érveltek, hogy a szabályozás indokolatlan különbségtételt teremt a jogszabály hatálya alá eső korú gyermeket nevelő munkavállalók és a gyermektelenek, illetve a kizárólag középiskolás gyermeket nevelők között, ami feszültségeket szülhetett volna a munkahelyi közösségekben. Emellett az is felmerült, hogy a pedagógus szülőknek maguknak is az iskolában kell lenniük ezen a napon, ami nehezen összeegyeztethető lett volna a szabadnappal.

Jogi és alkotmányos aggályok is felmerültek. A tervezet megfogalmazása kapcsán kérdések merültek fel az egyenlő bánásmód elvének alkalmazásával kapcsolatban is, például a szülők, a gyámok, a nevelőszülők vagy a kiskorúak ellátásában részt vevő egyéb személyek jogi helyzetének tisztázása terén.

Hírszerkesztő
(Fotó: magnific.com / gpointstudio)

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Őrzöttebb iskolák, több iskolapszichológus

Megerősítik az iskolák őrzését, és több iskolapszichológust alkalmaznak az erőszak megelőzésére.
Szatmár megye

Kezdődik az őszi vakáció az iskolákban

A tanév rendje szerint a pénteki tanórák után kezdődik az őszi szünidő az iskolákban, a tanítás november 2-án folytatódik.
Szatmárnémeti

„A múltat tiszteld, s a jelent vele tedd jobbá!”

Az aradi vértanúkra emlékeztek a Bălcescu–Petőfi Általános Iskolában