A XI. Partiumi Magyar Napok szervezői idén is változatos, színvonalas programokkal készülnek. Az egy héten át tartó rendezvénysorozat e.ben az évben több helyszínen várja az érdeklődőket.
Szerda délelőtt sajtótájékoztató keretében mutatták be az idei évben tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Partiumi Magyar Napok programját. Észak-Erdély legnagyobb magyar rendezvénye az elmúlt évekkel ellentétben idén egy egész héten át kínál érdekes programokat az érdeklődőknek, augusztus 20-án veszi kezdetét, és 27-én, vasárnap ér véget — tájékoztatott Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke. Mint elmondta, nehéz évről évre valami újdonsággal állni a közönség elé, legfőképpen annak tükrében, hogy a tavalyi évben sokak számára az addigi legjobb PMN-t sikerült megszervezni. A 160 000 lejes költségvetésű rendezvény a megyei, illetve helyi tanács, az Identitas Alapítvány, a szatmárnémeti RMDSZ, 18 civil szervezet és több mint 40 támogató segítségével valósulhat meg. Stier Péter, a rendezvény főszervezőjének legfőbb célja, hogy évről évre fejlessze, még érdekesebbé, színvonalasabbá tegye a rendezvényt. Ezért ebben az évben nem öt, hanem hét napon át lesznek programok, és ennek apropóján augusztus 20-án, azaz Szent István ünnepén ennek megfelelő programokkal veszi kezdetét a rendezvénysorozat. A hivatalos megnyitóra reggel 9 órakor, ünnepi szentmise keretében kerül sor, a Székesegyházban.
Programok
A szervezők idén is igyekeztek minden generációt kiszolgálni, ezért úgy állították össze a programlistát, hogy minden korosztály megtalálja a maga számára izgalmas eseményt. Színházi előadásoktól kezdve könnyűzenei koncerteken, stand up comedyn, kiállításokon, gördeszkaversenyen, egész napos állandó programokon át egészen a szabadtéri filmvetítésekig minden megtalálható az egyhetes programkínálatban. Magyarország három remekbe szabott, nagy múltú előadója az Edda (augusztus 24., péntek 19.30 óra), Fenyő Miklós (augusztus 24., vasárnap 21.00 óra) és Csepregi Éva (augusztus 26., vasárnap 18.00 óra) is koncertezik augusztus utolsó hétvégéjén. Rajtuk kívül fellép többek között a Magashegyi Underground, a magyarországi Desperado együttes, a Ladánybene27, a Defender stb. A tavalyi sikereken felbuzdulva idén is bárki vendége lehet egy fröccsre, egy kötetlen beszélgetés erejéig, a helyi politikusoknak, lesz kutyabemutató, főzőverseny, kézműves-foglalkozás gyerekeknek, célbalövés, paintball, balett- és operettelőadások, helyi és környékbeli fiatalok néptáncbemutatója, egészségsziget, vetélkedők, karaoke, táncház, és még sorolhatnánk. A programok több helyszínen zajlanak, előadások és koncertek lesznek a Tűzoltótorony előtti parkban és az új központban, de a rendezvény fő bázisa továbbra is a szatmárnémeti Kossuth-kert lesz.
TELJES PROGRAM
Augusztus 20., hétfő
9.00 óra – Ünnepi szentmise, Római Katolikus Székesegyház
10.00 óra – Koszorúzás Szent István szobránál
Tűzoltótorony
21.30 óra – Határtalan Partium – a Nagyvárad Táncegyüttes előadása
Augusztus 21.,kedd
Tűzoltótorony
21.30 óra – Bocskor Bíborka és a Magashegyi Underground koncert
Augusztus 22., szerda
Tűzoltótorony
21.30 óra – Erdélyország az én hazám – a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes előadása
23.00 óra – After parti – Folk est és táncház. Zenél a Heveder együttes. Helyszín: Down Town Pub
Augusztus 23., csütörtök
Római Katolikus Püspökség Aranyterme
18.00 óra – Kamarakoncert. Köreműködik: Dr. Fátyol Rudolf
23.00 óra – After party – Dj Denzo and Nate. Helyszín: Down Town Pub
Tűzoltótorony
21.30 óra – szabadtéri filmvetítés, infók hamarosan!
Augusztus 24., péntek
Újközpont
19.00 óra – Pataky művek koncert
19.30 óra – EDDA koncert
City Rádió színpad (Nagyszínpad)
20.30 óra – The Phoenix Generation koncert
22.30 óra – Retromania koncert – utcabál
Kisszínpad és környéke
21.00 óra – Karaoke verseny előválogató. A Net Music zenebolt és a szatmar.ro hírportál szervezésében
Nagy sátor
22.00 óra – Stand up comedy előadások:
Mihály Gergő a VIII-ik Erdélyi Humorfesztivál különdíjasa (Szatmárnémeti)
Székely Zsolt a VII-ik Erdélyi Humorfesztivál különdíjasa (Szatmárnémeti)
Ősz Ferenc a VI-ik Erdélyi Humorfesztivál győztese (Marosvásárhely)
Műsorvezető: Sugár
RMDSZ-SZMDSZ sátor
18.00 óra – Anime filmek vetítése, a Szatmári Magyar Diákszövetség szervezésében
21:30-23.00 – Gitárest
Augusztus 25., szombat
12.00 – 18.00 óra – III. Partiumi Extrémsport Nap (görkorcsolya, gördeszka verseny) - Skate Park (15-ös lakónegyed)
Kossuth-kert
Állandó programok (11 órától mintegy 19 óráig):
„A csodálatos Atacama sivatag” – Vida István fotókiállítása a Zöld Ház (Közfürdő) előcsarnokában
Könyvutca
„Így látjuk mi…..”, fotókiállítás a Szatmári Magyar Diákszövetség szervezésében. Helyszín: RMDSZ-SZMDSZ sátor mellett
Gyermekfoglalkozások, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében
Partiumi Mesterségek Utcája (népművészeti kiállítás, hagyományos mesterségek bemutatója, kirakodó vásár), az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében
„Szatmári ízek – szatmári konyha”. A Sárközújlaki Református Nőszövetség és a Bogdándi Hagyományörzők, a Mezőpetri és Kálmándi Nőszövetség által, a helyszínen készített, hagyományos népi ételek láthatóak és kóstolhatóak, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében
Kiállítás a jurtában a Hetedhét Alkotó Hét alkotásaiból, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében
Archaikus világkép a magyar népmesékben, kiállítás a jurtában, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében
Célbalövős Paint Ball, a Szatmári Magyar Diákszövetség szervezésében
Gasztronómiai kert. Bor és pálinkakóstoló, halászléfőző verseny
Sakkverseny, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében
Sörösládamászó verseny, az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében
Ijazási lehetőség kipróbálása
Dartsozási lehetőség, a Szatmári Magyar Diákszövetség szervezésében
A megye települései, egyénileg, ökostandot állítanak fel népszerüsítve a település környezetvédelmi jellegzetességeit (ökotárgyakat, biotermékeket, ökoturizmussal kapcsolatos tájjellegü értékeket). A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Hivatal szervezésében
Egész napos nyílt nap a Zöld Ház laboratóriumában
Szolgáló Szeretet Sátor, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Diakónia Munkacsoportja ( Egyházmegyei Caritas Szervezet, Máltai segélyszolgálat, Egyházmegyei Kórházpasztorációs Iroda, Plébániai szeretetszolgálat, Börtönpasztoráció) szervezésében:
13.00 – 20.00 óra – Egészségügyi sarok: vérnyomás és vércukorszínt mérés, egészségügyi tanácsadás
14.00 – 17.00 óra – Nagymama-unoka sarok: érdekes kézműves foglalkozások
14.00 – 18.00 óra – Zene sarok: közös zenélés, éneklés gyermekekkel és érdeklődőkkel
14.00 – 18.00 óra – Léleksimogató sarok: lelki beszélgetés, közös ima
Kisszínpad és környéke
11.00-14.00: „Süssük meg és fogyasszuk el együtt a leghosszabb BIO KALÁCSOT” a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szervezésében
11.00: Filmvetítés: magyar népmesék sorozat, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében. Helyszín: jurta.
11.00 óra – Gólyalábas műsor, bohócok, gyerektoborozó, beharangozó a Kossuth Kert egész területén
11.30 óra – Népi gyermekjátékok (interaktív előadás). Helyszín: kisszínpad. Az Arlechino Játszóház szervezésében.
12.00 óra – Aprók csere-bere vására, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében. Helyszín: vásártér.
12.30 óra – A három kismalac, bábelőadás. A Brighella bábszínház előadása. Rendező: Bandura Emese. Helyszín: kisszínpad.
13.30 óra – Ismerkedés a bábok világával. Interaktív gyerekfoglalkozás. Helyszín: kisszínpad.
14.00 óra – Kézműves foglalkozások: bőrdíszművezés, Lévay József bőrdíszműves mesterrel. A gyerekek az elkészített dolgokat hazavihetik. Helyszín: kisszínpad.
15.00-17.00: Ősi nomád mesterségek bemutatója (nemezelés, szalagszövés), az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében. Helyszín: jurta mellett.
15-15:30 : Parkour verseny : A parkour egy olyan extrém sport, ahol városi akadályokon keresztül jutunk el minél gyorsabban egyik helyről a másikra.
16.00-19.00 óra – Néptánc előadások. Fellépnek: a méhteleki néptánccsoport, a méhteleki citerazenekar, az erdődi tánccsoport, a szatmárnémeti Röpike tánccsoport, a szilágysámsoni Csígeres, a domahidai Kraszna, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium néptánccsoportja, az érmihályfalvai Nyíló Akác. A Szatmárnémeti MADISZ szervezésében. Helyszín: kisszínpad
20.00 óra – Táncház, zenél a tokajhegyaljai Parapács együttes, a Szatmárnémeti MADISZ szervezésében. Táncházvezető: Maier Reimond.
Nagysátor
18.00 -21.30 – Karaoke verseny döntője, a Netmusic és a Szatmar.ro hírportál szervezésében
22.00 óra – Stand up comedy előadások:
Horváth Hunor Jenő a VII-ik Erdélyi Humorfesztivál döntőse (Marosvásárhely)
Kun Zsolt a VIII-ik Erdélyi Humorfesztivál különdíjasa (Bihardiószeg)
Open Stage a Comedy Central sztárjai (Csíkszereda)
Műsorvezető: Sugár
RMDSZ-SZMDSZ sátor
17.00-19.00 Csocsóbajnokság
Nagyszínpad környéke
“Egészségsziget!” – mert egészségesen élni jó! a Szatmár.ro hírportál és a Primagym szervezésében:
10.00-10.50 Step aerobic
11.00-11.50 BodyArt (ide hozz magaddal tornamatracot)
12.00-12.50 Deep Work
13.00-13.55 Zumba
Egészségsátor:
Vérnyomás és vércukorszint mérés a Korall Klinika és a Caritas West Medica támogatásával.
Életmód tanácsadás, testzsírszázalék mérés, mozgásforma tanácsadás, egészséges táplálkozási tippek a Primagym szakképzett edzőivel.
Kutyabarát sátor
Állatorvosi tanácsadás és gyors vizsgálat
Zöld sziget
Környezetvédelmi tájékoztató sátor.
City Rádió színpad (Nagyszínpad)
18.00 óra – A tasnádi Rózsa lányok roma tánccsoport előadása
18.30 óra – Operettparádé – a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeinek operett összeállítása
20.00 óra – Ladánybene 27 koncert
22.00 óra – Defender koncert
Down Town Pub
23.00 óra – After parti – Dj Denzo and Nate.
Augusztus 26., vasárnap
Állandó programok (11 órától mintegy 19 óráig):
„A csodálatos Atacama sivatag” – Vida István fotókiállítása a Zöld Ház (Közfürdő) előcsarnokában
Könyvutca
„Igy látjuk mi…..”, fotókiállítás a Szatmári Magyar Diákszövetség szervezésében. Helyszín: RMDSZ-SZMDSZ sátor mellett
Gyermekfoglalkozások, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében
Partiumi Mesterségek Utcája (népművészeti kiállítás, hagyományos mesterségek bemutatója, kirakodó vásár), az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében
„Szatmári ízek – szatmári konyha”. A Sárközújlaki Református Nőszövetség és a Bogdándi Hagyományörzők, a Mezőpetri és Kálmándi Nőszövetség által, a helyszínen készített, hagyományos népi ételek láthatóak és kóstolhatóak, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében
Kiállítás a jurtában a Hetedhét Alkotó Hét alkotásaiból, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében
Archaikus világkép a magyar népmesékben, kiállítás a jurtában, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében
Célbalövős Paint Ball, a Szatmári Magyar Diákszövetség szervezésében
Gasztronómiai kert. Bor és pálinkakóstoló, halászléfőző verseny
Sakkverseny, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében
Sörösládamászó verseny, az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében
Ijazási lehetőség kipróbálása
Dartsozási lehetőség, a Szatmári Magyar Diákszövetség szervezésében
A megye települései, egyénileg, ökostandot állítanak fel népszerüsítve a település környezetvédelmi jellegzetességeit (ökotárgyakat, biotermékeket, ökoturizmussal kapcsolatos tájjellegü értékeket). A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Hivatal szervezésében
Egész napos nyílt nap a Zöld Ház laboratóriumában.
Szolgáló Szeretet Sátor, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Diakónia Munkacsoportja ( Egyházmegyei Caritas Szervezet, Máltai segélyszolgálat, Egyházmegyei Kórházpasztorációs Iroda, Plébániai szeretetszolgálat, Börtönpasztoráció) szervezésében:
13.00 – 20.00 óra – Egészségügyi sarok: vérnyomás és vércukorszínt mérés, egészségügyi tanácsadás
14.00 – 17.00 óra – Nagymama-unoka sarok: érdekes kézműves foglalkozások
14.00 – 18.00 óra – Zene sarok: közös zenélés, éneklés gyermekekkel és érdeklődőkkel
14.00 – 18.00 óra – Léleksimogató sarok: lelki beszélgetés, közös ima
Kisszínpad és környéke
11.00 óra – Gólyalábas műsor, bohócok, gyerektoborozó, beharangozó a Kossuth Kert egész területén
11.00 óra – Filmvetítés: magyar népmesék sorozat, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében. Helyszín: jurta.
11.30 óra – A virágot lépő királykisasszony, interaktív gyermekelőadás. Közreműködnek: Puszilla és barátai. Helyszín: kisszínpad.
12.30 óra – Hétpróba (játékos vetélkedő óvodások, kisiskolások számára). Az Arlechino Játszóház szervezésében. Helyszín: kisszínpad.
11.00-13.00 majd 15.00-17.00: Aranykapu Kézműves Műhely – „mesés” kézműves foglalkozások gyerekeknek, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében. Helyszín: jurta mellett
14.00 óra – Kézműves foglalkozások: bőrdíszművezés, Lévay József bőrdíszműves mesterrel. A gyerekek az elkészített dolgokat hazavihetik. Helyszín: kisszínpad.
15.00 óra – Középkori hadi játékok: lovagi bajvívások, zengő dobok, vitézkedések a nagybányai Turul Sas Egyesület bemutatkozása. Helyszín: kisszínpad.
16. 00 óra – Ének a lugasban, a Madárdal együttes előadásában. Helyszín: kisszínpad.
16.00 óra – Dog Training és az Alpha K9 Kutyakiképző Iskola közös engedelmességi, örző-védő agility bemutatója
RMDSZ-SZMDSZ sátor
12:30-13.0018.00 óra – Anime filmek vetítése, a Szatmári Magyar Diákszövetség szervezésében
14.00-16.00: Legyen a vendége egy fröccsre helyi vezetőinknek. Kötetlen beszélgetés:
Csehi Árpáddal, a Szatmár Megyei Tanács alelnökével, a Szatmár Megyei RMDSZ elnökével
Kereskényi Gáborral, a városi tanács frakcióvezetőjével, a Szatmárnémeti RMDSZ elnökével
Günthner Tiborral, az RMDSZ Szatmár megyei szenátorával
Erdei D. Istvánnal és Varga Attilával az RMDSZ Szatmar megyei parlamenti képviselőivel
16.00 óra – Ping-pong verseny
City Rádió színpad (Nagyszínpad)
16.30 óra – Capoeira bemutató
17.00 óra – Fekete rózsák koncert
18.00 óra – Csepregi Éva koncert
19.00 óra – Desperado koncert, a City Rádió szervezésében
Újközpont
21. 00 óra – Fenyő Miklós koncert
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. Mindegyik program ingyenesen látogatható!