Augusztus 8-án 10 órai kezdettel újra gyerekek, szülők és a Brighella Bábtagozat tagjai foglalják el a szatmárnémeti képzőművészeti múzeum udvarát, ahol A kiskakas gyémánt félkrajcárja című bábelőadás lesz látható.
Eddig ötször tervezték át a debreceni virágkarnevál idei programjait annak érdekében, hogy az érdeklődők a változó járványhelyzetben is a lehető legbiztonságosabban vehessenek részt a karneváli hét rendezvényein - közölte a cívisváros kulturális alpolgármestere hétfőn.
Pénteken 18 órától a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság, a Nagykárolyi Művelődési Központ és a Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ munkatársai egyedülállónak ígérkező előadásra hívják az érdeklődőket, melyen nyolc nagykárolyi dobos és ütőhangszeres áll közönség elé.
A szatmárnémeti képzőművészeti múzeum udvarán lép színpadra a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata: július 1-jén 11 órai kezdettel a Mosó Masa mosodája című bábelőadás szerepel a programban.
A YuppiCamp hatékony kiegészítő terápiát nyújt a krónikus betegséggel élő gyermekek és kamaszok számára. Idén a járványügyi helyzetre való tekintettel online felületen rendezik meg a táborokat.
Ma este rock-, pop- és filmzenedarabokat játszik a Dinu Lipatti Filharmónia zenekara, vasárnap, a délelőtti misét követően zenei meditációra várják a komolyzene-kedvelőket.
Június 28-án, vasárnap 11 órától újabb bábelőadásnak ad otthont a szatmárnémeti képzőművészeti múzeum udvara: A kiskakas gyémánt félkrajcárja című bábelőadás lesz látható.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat